A mindenható parizer: már csak olcsó húsra futja

Orosz Márton2010. március 17. 05:32

Tarolt a parizer tavaly a magyar vásárlók kosaraiban: a húskészítményből 7%-kal több fogyott, mint egy évvel korábban. Az olcsóbb hústermékek egyértelműen keresettek voltak az elmúlt hónapokban, visszaesett a kolbász és a szalámi iránti kereslet, de sonkából és szalonnából is kevesebbet vásároltunk.

A sertés alapú készítmények között egyedül a parizerből vásároltak többet a háztartások 2009-ben. Stabil mennyiségeket az olcsóbbakból vettünk, míg a többi készítményből már kevesebbet vásároltunk, mint 2008-ban.

 


A hazai fogyasztó számára a sertéshús és készítményeinek kedveltsége magas: Tőkehúst sertésből heti 2 alkalommal, marhából ritkábban, mint 2-3 hetente fogyasztunk; szárazárut és felvágottakat is hetente többször, 3-4 alkalommal fogyasztunk - derül ki a GfK Hungária adataiból.

Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója a Magyar Húsiparosok Szövetségének sajtótájékoztatóján a húságazat kutatási eredményeit ismertetve elmondta: a kolbász, a felvágott, a szalonna és a virsli a legnépszerűbb hústermék a magyar piacon, de a krinolin és az érlelt sonka is kedvelt a magyar vásárlók körében. Az általában olcsóbb terméknek tekintett parizerből 7 százalékkal többet adtak el tavaly, mint 2008-ban.

 


A marha, sertés alapú készítmény piacon a márkázott termékekből 8, míg a kereskedelmi márkákból 2 százalékkal vettünk kevesebbet tavaly, mint 2008-ban. Az adatokból kitűnik, hogy a főtt sonka, a kolbász és a szalonna azok a termékkategóriák, amelyekben a saját márkák a legnagyobb növekedést produkálták.

Indulnak az ellenőrzések

A húsvéti kiemelt élelmiszerellenőrzési időszakban a hatóságok a sonkát, a tojást, illetve egyéb élelmiszeripari termékeket -például a csokoládékat- vizsgálják.. A vizsgálatok kiterjednek az állatjóléti előírások betartására, a takarmányok összetételére és a vendéglátóipari egységekre is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 


Javuló tendenciát mutattak az élelmiszerellenőrzési vizsgálatok az előző évhez képest. A hatóságok 2009-ben 434 húsfeldolgozó üzemet ellenőriztek, és 58 figyelmeztetést adtak ki, 9 esetben szabtak ki bírságot, két esetben pedig éltek az engedély visszavonásának eszközével.

Élelmiszerekből összesen 70.090 tételt vizsgált meg az élelmiszerbiztonsági hatóság, ebből 438 tétel volt kifogásolható, 232 alkalommal szabtak ki összesen 22 millió 600 ezer forint pénzbírságot, míg az előző évben százmilliós nagyságrendű volt a bírság végösszege.

Általános tapasztalat az - hívta fel a figyelmet Süth Miklós szakállamtitkár -, hogy a magyar termékek 0,56 százalék volt kifogásolható, ez az arány az EU-tagországok termékei esetében 0,85 százalék, a harmadik országokból származó áruknál pedig 8,6 százalék volt tavaly.

Kétes eredetű terméket, olyat, amelynek a címkéjén a gyártót nem tüntetik fel, ne vásároljanak a fogyasztók - figyelmeztetett Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségénekelnöke. Az elnök elmondta: a húsvéti füstölt áruk kategóriában nagyon sokféle termék található a piacon, a 600 forintos gyorspácolt, gyorsérlelt kötözött sonka és a kétezer forintos, úgynevezett parasztsonka azonban nem ugyanaz - hangsúlyozta. A húsvéti bevásárlásoknál a hústermékeknél kiemelten fontos a szavatosság, az eltarthatósági idő ellenőrzése is.

Címkék:
tudatosvasarlo,