Ledőlt a luxus utolsó fellegvára

Pénzcentrum2009. szeptember 21. 13:02

A folyamatos gazdasági küszködés nem igazán látszott meg az utóbbi évtized során a japánokon, a luxuscikkek tömeges vásárlásának azonban véget vethet a mostani krízis.

A japán tőzsdei és ingatlanlufi 1990-ben durrant ki, nem is durrant, inkább csak leeresztett. Bár a gazdaságtörténészek a 2003-ig tartó időszakot Japán elveszett évtizedének hívják, a lakosság pénzköltési hajlandósága egyáltalán nem lanyhult: nincs még egy olyan ország a világon, ahol annyi luxusterméket lehetne látni az átlag utcai embereken, mint Japánban.

A mostani válság azonban olyan változást hozott az átlag japán ember számára, mint egyik korábbi gazdasági visszaesés sem: elkezdett ugyanis spórolni. Az amerikai Wal-Mart például hetedik éve van jelen az országban Seiyu nevű leányvállalatán keresztül, ám a cégnek soha nem sikerült eddig profitot elérnie. Tavaly november óta azonban folyamatosan növekszik a havi forgalom, s ha a tendencia marad, idén - története során először - nyereséges is lesz.

Ugyanakkor a luxustermékek gyártói, akik számára Japán maga volt a Kánaán, csak szenvednek. A LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton - melynek 1000 dolláros táskáit eddig kapkodták, mint a cukrot - idén az első félév során 20 százalékos forgalomcsökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni.

A japán gazdaság ágazatai közül ránézésre első ránézésre a luxusipar lehet az, mely a legnagyobb pofont lesz kénytelen lenyelni. Elemzők szerint ugyanis a változást nem csak a válság generálta: a felnövekvő ifjú generáció ugyanis már nem annyira a luxusboltok kínálatára hajt, mint egy évtizeddel ezelőtt, inkább a bolhapiacok és a használtruha-boltok kínálatából igyekeznek divatosan felöltözni, csakúgy, mint európai kortársaik.

Címkék:
ingatlanlufi,