A britek csoki éhsége a Cadbury szerencséje

Pénzcentrum2009. június 18. 17:03

A brit Cadbury édességgyártó idén várhatóan teljesíteni fogja az értékesítési terveit, miután a britek egyre több csokoládét fogyasztanak, és az USA-ban is kezd visszatérni a régi forgalom.

A Cadbury legismertebb termékei közé tartozik a Dairy Milk tejcsokoládé, és a Trident rágó márka. A cég szerint az első öt hónapban csokoládéból igen erős profitot sikerült kitermelniük, de a rágógumi forgalom is megugrott az év végéhez képest.

A vezérigazgató, Todd Stitzer szerint az erős brit forgalomnövekedés azzal magyarázható, hogy a válság miatt szabadidejüket inkább otthon töltők édességgel dobják fel hétköznapjaikat.

A Cadbury várakozásai az év második felére ráadásul még pozitívabbak, mivel akkor új termékekkel is megjelennek a piacon, bár konkrétumokat még nem árultak el, konkurenciaharcokra hivatkozva. Persze az új termék marketingjére költött összegek némileg csökkentik majd a profitabilitást, de 2011-ig erős fellendülésre számítanak.

Az elmúlt években egyébként a cég profitabilitása erősen elmaradt a versenytársakétól, néhány gyárat be is zártak, és a központ is kiköltözött London belvárosából.

Címkék: