Mi folyik a bankkártyás fizetések körül Magyarországon? Lecsapott a hatóság, minden egy irányba mutat

Pénzcentrum2026. március 31. 18:33

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Fizetési Pont Terminál Üzemeltető Kft.-vel és az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt.-vel szemben. Az elmúlt időszakban jelentős számú panasz érkezett a versenyhatósághoz, melyek alapján a vállalkozások vélhetően megtévesztik üzletfeleiket egyes díjtételek és szerződéses feltételek tekintetében, valamint számottevően korlátozhatják üzletfeleik döntési szabadságát. A két cég már nem először került a GVH látókörébe.

Az elmúlt időszakban megemelkedett számú piaci jelzés érkezett a GVH-hoz a Fizetési Pont és az O.F.SZ. üzleti gyakorlataival kapcsolatban. Ezek értékelését követően a GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozásokkal szemben üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint a cégek az automatikus szerződéshosszabbítás, valamint a kötbérfizetés feltételei kapcsán valószínűsíthetően elhallgatnak, elrejtenek lényeges információkat, illetve azokat homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátják az üzletfeleik a rendelkezésére.

Emellett valószínűsíthetően korlátozzák üzletfeleik döntési szabadságát azzal, hogy a szerződés felbontásának kilátásba helyezésével, valamint magas kötbérköveteléssel presszionálják korábbi és passzív partnereiket a szerződés aktív fenntartására, avagy új szerződés kötésére és megtévesztik üzletfeleiket a POS-terminálok üzemeltetéséhez kapcsolódó díjak népszerűsítése, valamint az „Év POS terminál üzemeltetője” díj megjelenítése során is.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele. A nemzeti versenyhatóság korábban már folytatott eljárást a Fizetési Pont-al és az O.F.SZ.-szel szemben. A 2023 tavaszán lezárt eljárásban a GVH megállapította, hogy a cégek megtévesztették üzletfeleiket egyes szerződési feltételek és kedvezmények tekintetében.

Címkék:
vállalkozás, vizsgálat, pénzügyek, gazdaság, hatóság, szabályozás, cégek, gazdasági versenyhivatal, szolgáltatók, bankkártya terminál, hatósági ellenőrzés,