Bajban a magyar tévénézők kedvence: komoly tartozás a háttérben

Pénzcentrum2012. május 19. 11:23

A népszerű műsorvezetőről, Majoros "Majka" Péterről kiderült, hogy 2006 júliusában, vagyis lassan hat éve végrehajtást rendelt el betéti társasága ellen az APEH Kelet-budapesti Igazgatóságának végrehajtási osztálya.

A cégbíróságokon vezetett cégjegyzékben szereplő információk alapján Majoros Péter ügye még mindig nyitva áll, ami azt jelenti, hogy több mint öt éve tartozik az NAV-nak. Az államnak tartozni nem éppen kifizetődő dolog: egyrészt folyamatosan büntetések és hatalmas kamatok rakódnak az összegre, másrészt pedig ezt a restanciát nem felejtik el, mindig benne marad a rendszerben.

Hat év alatt a tartozása jelentősen növekedett a büntetésekkel és a kamatokkal együtt. A rapper 2003-ban testvérével alapította a céget, amelyben ő bel-, fivére pedig kültagként szerepel. A bt. tevékenységi körében szerepelt többek között az alkotó- és előadó-művészet, hirdetés, fényképészet, rádió és televíziós műsorszolgáltatás. Egészen addig, amíg az akkori APEH fel nem függesztette a működését.

Drasztikus eszközökkel hajt az adók beszedésére a NAV

Tavaly december 31-én összesen 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2308,8 milliárd forinttal. Egy év alatt tehát 93,4 milliárd forinttal mérséklődött a kiegyenlítetlen adókötelezettségek összege. Ugyanakkor az adóhatóság a 2010. évi 1 495 372 adóssal szemben tavaly év végén - a magánszemélyeket is beszámítva -összesen 1 548 394 adóst regisztrált. Az adóhatóság kimutatásában szereplő csaknem 1,1 millió adós magánszemély összesen 175,8 milliárd forinttal "sáros". Gyakorlatilag tehát többen, ám kevesebb adóval tartoznak - tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Fenti tartozásokon belül összesen 2742 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel, 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tesz közzé. Ez a szám az egy évvel korábbihoz képest 5,4 százalékos növekedést jelent, ám az adótartozások teljes összege - beleértve a kisebb cégeket és a magánszemélyek tartozását is - ugyanez idő alatt 4 százalékkal mérséklődött.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyre intenzívebb hátralékbehajtási intézkedések hatására az elmúlt évben valamennyi adóskörben csökkent az adótartozás állománya. A NAV kimutatása szerint a működő gazdálkodók hátraléka - az egyre tömegesebb behajtási cselekménynek, felszámolásnak és végelszámolásnak köszönhetően - egy év alatt 12,4 százalékkal mérséklődött, ami pénzben kifejezve 51,5 milliárd forintot jelent. Elriasztó adatokkal szembesülhetünk a behajtási intézkedések körében. Röviden összefoglalva: az inkasszók száma 27,3, a követelésfoglalások száma pedig 67,7 százalékkal növekedett egy év alatt; 24,6 százalékkal több jövedelemletiltásra, 18,3 százalékkal több ingatlan-végrehajtásra került sor, és 14,4 százalékkal nőtt a lefoglalt gépkocsik száma.

A szigorúbb hatósági eljárások ellenére az esetek többségében olyan cégekkel állunk szemben, amelyeknek már eltűnt vagy eltüntették minden vagyonát, értékét, és a végső aktus, a felszámolás révén a hitelező aligha számíthat jogos követelése megtérülésére. Ezt erősíti, hogy a NAV kimutatása szerint a hatalmas adótartozás 75,6 százaléka a már nem működő cégeknél jelentkezik. Márpedig a gyakran évekig tartó felszámolás után szerencsés esetnek mondható, ha a megtérülés eléri a 3-5 százalékot.

Címkék: