Tarolt a foci az Indexen: 700 ezren nézték a meccseket

Pénzcentrum2010. augusztus 4. 09:32

A világbajnokság mérkőzéseit a közszolgálati televízió mellett az Index.hu internetes portálon is élőben lehetett követni. Kardos Gábor, az Index ügyvezető igazgatója szerint idővel a televíziók is online felületként működnek majd, és az internet is egyre több mozgóképet szív magába - írja a Napi.

Az Index.hu nagy fába vágta a fejszéjét, amikor élőben közvetítette a labdarúgó-vb mérkőzéseit, de megérte. Jelentős tábort mozgatott meg az interneten az, hogy munkaidőben, "a GDP-termelés alternatívájaként" lehetőség nyílt arra, hogy élőben nézzék ezt a sporteseményt a rajongók. A lehetőséggel sokan éltek a világbajnokság teljes ideje alatt, az élő adást több mint 700 ezren nézték, tehát az ilyen tartalmú programok iránt jelentős az érdeklődés. A kialakult szokások persze a többséget a tévék előtt tartotta - a technológiai konvergencia megelőzi a felhasználói szokások átalakulását.

Az első napokban ugyan adódtak problémáink, de a felhasználók segítségéve ezeket hamar sikerült orvosolni. A nehézségek részben abból adódtak, hogy hazánkban ilyen méretű élő internetes közvetítést eddig még senki sem csinált. A speciális reklámkiszolgálásból, a különleges mérési rendszerekből, az élő tartalomhoz kapcsolódó közösségi tartalmak integrálásából olyan nehézségek adódtak, amelyekre nem lehetett 100%-ban felkészülni. Az intenzív munka azonban megoldhatóvá tette ezeket. Az is nehézséget jelentett, hogy tapasztalatok híján az eredeti tartalom- és jogtulajdonosok sem voltak igazán felkészülve arra, miként adhatják át profin e jogokat. Az együttműködésnél szembetűnő volt, hogy mind az Index, mind pedig közvetlen partnere, az MTV Zrt. felkészültebb volt a tartalmak átvételének jogi vonatkozásaiban és ezek előkészítésében, mint a nemzetközi jogtulajdonos FIFA. A nemzetközi szervezet jól láthatóan nem értékesített még jogokat Európában vagy Magyarországon kifejezetten az internetre. Nehezítette a helyzetet, hogy szinte az utolsó pillanatban dőlt el, hogy az MTV nem értékesíti tovább a televíziós közvetítés jogait, így az Indexnek a netes vonatkozásban valójában másfél hónapja volt a felkészülésre.

A világbajnoksághoz kapcsolódó közvetlen bevétel - a mozgóképes és nem mozgóképes frontokon - profitábilissá tette a projektet, ami az ügyvezetőt is meglepte. Eredetileg a nullszaldót célozták meg, hiszen ez egy stratégiai jelentőségű, előremutató fejlesztés a felhasználók és a hirdetők szempontjából. A legnagyobb költségtétel a jogdíj volt, a technikai infrastruktúra kiépítése és működtetése is sokba került, valamint jelentős emberi erőforrást kellett allokálni a projektre.

Az internet egésze fogja felszívni az új közönséget, ehhez a folyamathoz persze az ilyen előremutató tartalmi-technológiai projektek is hozzájárulnak. Sok esetben az lehet, hogy az emberek a televízió előtt töltött órákat cserélik az internetre. Technológiai szempontból is "netesedik" a tv, idővel pedig elválik, hogy milyen típusú képernyőn fogyasztják majd a felhasználók a különböző tartalmakat. Az tudható, hogy a netes közönség még érdemben bővülni fog.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Korábban az Index közvetített kisebb és nagyobb jelentőségű politikai eseményt, volt élő zenei közvetítés, de ezek mind kísérleti jellegűek voltak. A jövőben is igyekeznek megtalálni a legérdekesebb eseményeket, hogy a népszerű tartalom szempontjából nincs érdemi különbség a tv és az internet között. A vb érdekes tanulsága volt, hogy felvételről olyan internetes formátumú tartalmakat fogyasztanak az emberek szívesebben, amelyekhez hozzászoktak: kevesebben nézték vissza az internetről a teljes meccseket, mint a rövid, összevágott, válogatott verziókat.

Címkék: