Feketelista.hu: új cégeket alapítanak a bedöntött vállalkozások tulajdonosai

Pénzcentrum2010. január 26. 14:02

A Feketelista.hu elkészítette az első összesítéseket a 2009 évi cégmozgásokról. A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy bár tízezer-számra szűntek meg vállalkozások, mégis folyamatosan nő a cégbíróságnál bejegyzett társas vállalkozások száma.

Szakértők ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a felszámolások, végelszámolások és csődök áldozatai új cégek alapításával igyekeznek a piacon megkapaszkodni, illetve a munkanélkülivé válók egy része saját cég alapításával próbálkozik a felszínen maradni.

Mindenesetre beszédes adat, hogy 2009-ben a megelőző évhez képest mintegy 30%-kal több felszámolás indult, és a folyamat a II. félévben észrevehetően erősödött. Ezen 6 hónap alatt havonta átlagosan 1300 felszámolási eljárást indítottak a hitelezők, s a tendencia alapján az idei várakozások sem rózsásak.

Az is árulkodó adat, hogy - bár csak 3%-kal, de - tavaly az előző évhez képest csökkent a cégbíróságon bejegyzett új vállalkozások száma. Korábban ugyanis erre nem volt példa. Szakértők szerint a hazai gazdaság méretéhez képest túlzott a csaknem félmillióra duzzadt vállalkozói kör. A cégek egyre nehezebben találják meg számításukat a gazdasági válság miatt legyengült piacon. Üzleti döntéseik meghozatalánál, partnereik kiválasztásánál, megrendeléseknél ezért is egyre fontosabb, hogy körültekintően járjanak el.

Az elmúlt évben 24 594 céget töröltek (2008-ban 19 757-et), és 44 152 új vállalkozást jegyeztek be (2008-ban 46 902-et). A működő (bejegyzett) vállalkozások száma 3 év alatt mintegy kilencvenezerrel, 407 996-ről 497 395-re bővült.

Felszámolások

Tavaly összesen 14 606 társaság jutott a felszámolás sorsára; a megelőző 2 esztendőben évente átlagosan tízezer. Az ország egyes térségeit kiemelve, gazdasági súlyánál fogva, Budapesten indult a legtöbb felszámolási eljárás. A fővárosban az előző évi 2984-hez képest tavaly 4710 esetben kezdeményeztek eljárást a fizetőképtelen cégek ellen; 3 esztendő alatt egyébként összesen több mint tízezer-hatszázat.

Pest megyében 1341, Szabolcs-Szatmárban 1337 céget számoltak fel. A legkevesebb felszámolásra Tolna (103), Vas (135) és Heves (137) megyében került sor, bár az előző évihez képest ezekben a térségekben is átlagosan megkétszereződött a felszámolási eljárások száma.

Végelszámolási elárások

Végelszámolás sorsára tavaly 9890 cég jutott, csaknem kétszer annyi, mint 2008-ban (5743). Természetesen a statisztikában itt is Budapest és Pest megye vezet: az összes végelszámolás több, mint fele (5578) a fővárosra esett. (3 év alatt Budapesten összesen 10 710 vállalkozás szűnt meg végelszámolással.)

Pest megyében egy év alatt 1007, három év alatt összesen 2101 cég végelszámolására került sor. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 560, Hajdú-Biharban 510 társaság jutott erre a sorsra, körülbelül kétszer annyi, mint egy évvel korábban. Kötelezettségeinek elmulasztása miatt 2009-ben 11 826 cég adószámát függesztették fel (2008-ban 9139-ét).

Csődeljárás

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A csődeljárások száma az előző két esztendőhöz képest tavaly megtöbbszöröződött: 2007-ben 29, 2008-ban 13 csődeljárásról számoltak be a statisztikák, a múlt esztendőben viszont már 81-ről tudósít a feketlista.hu, s a társaságok több, mint a fele (42) a fővárosban volt bejegyezve.

További tíz Veszprém, illetve nyolc Heves megyében található. Az elmúlt három év összes csődeljárásának (123) gyakorlatilag a fele (61) a budapesti cégeket érintette. A tavaly "becsődölt" 81 cég névsorát olvasva több ismert névvel találkozhatunk.

Így például az Ajka Kristály Üvegipari Kft., az Albatross Plastunion Ipari és Kereskedelmi Zrt., a Civis Hotel Zrt., az Erick van Egeraat Egyesült Építészek Kft., a Pólus Palace Zrt., a HospInvest Egészségügyi Befektetési Zrt., a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., a Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht.

Átlagosan 3-5% megtérülés - a felszámolók tapasztalata

Az üzletemberek számára e listák olvasása, döntéseik meghozatala előtt feltétlenül hasznos lehet. És ami lényeges, nem kell különböző honlapokon a szükséges információkat keresgélniük, mert a feketelista.hu -n egyetlen kattintással valamennyit elérhetik.

Elsősorban a 2008 őszén kezdődött világválság hatásával magyarázza a felszámolások számának ugrásszerű növekedését a Felszámolók Országos Egyesülete. Tájékoztatása szerint különösen az építőipar, a gépjárműkereskedelem, és az egyéb kereskedelmi ágazatok szenvednek.

Jelenleg összesen 113, felszámolással foglalkozó szervezet működik az országban, s jelentős létszámbővítést kellett végrehajtaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a feladatokkal. Egy-egy felszámolás "levezénylése" átlagosan valamivel több, mint 2 esztendőt vesz igénybe, ám vannak alaposan elhúzódó ügyek is, jellemző példa erre a Videoton, amelynek felszámolása tizenhat évig tartott.

A felszámolások révén azonban a hitelezők vajmi kevés, átlagosan 3-5 százalékos megtérülésre számíthatnak. Körültekintő döntésekkel jobb tehát megelőzni vagy elkerülni az ilyen kapcsolatokat.

Címkék:
videoton,