Bezárt a népszerű magyar szabadstrand: annyira alacsony a Duna vízállása, hogy lépni kellett

Pénzcentrum2026. július 13. 09:52

Az országos aszály miatt drasztikusan csökkent a hazai folyók és tavak vízszintje, ami már a mindennapi életet és a sporteseményeket is hátrányosan érinti. A dunai vízhiány miatt be kellett zárni a bajai szabadstrandot, de a Balaton apadása és a súlyos mezőgazdasági szárazság is komoly gondokat okoz országszerte - írta a Telex.

A héten szinte folyamatosan apadt a Duna vízállása Bajánál. Bár hétfőn még 135 centiméteren tetőzött a folyó, szombatra 54 centiméterre esett vissza a vízszint, vasárnap estére pedig mindössze 59 centimétert mértek. Mivel ez több mint harminc centiméterrel elmarad a helyi szabadstrand működéséhez szükséges minimumtól, a fürdőhelyet be kellett zárni. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése szerint a következő napokban is megmarad az alacsony vízállás, így egyelőre bizonytalan, mikor nyithat ki újra a strand.

A folyó alacsony vízállása már a tavasz végén is aggodalomra adott okot. Az OVF már májusban – amikor még 80 centiméter körül járt a vízszint – a vízhasználat, az élővilág és a hajózás veszélyeztetettségére figyelmeztetett. Az extrém apadás Budapesten is rendkívül látványos, hiszen a Margit-sziget csúcsáról jelenleg száraz lábbal be lehet sétálni a Margit híd középső pilléréhez.

A vízhiány azonban nem korlátozódik a Dunára. A Balaton vízszintje szintén folyamatosan süllyed, emiatt a közelmúltban a Kékszalag vitorlásverseny útvonalát is le kellett rövidíteni. Mindez egy sokkal kiterjedtebb probléma része, ugyanis az ország túlnyomó részén közepes vagy súlyos mezőgazdasági aszály tapasztalható. A hazai folyók és tavak vízállása már július elején rekordmélységbe süllyedt, a talajok pedig már most olyan szárazak, mint amilyenek általában csak augusztus végén szoktak lenni.

Címlapkép: MTI/Kacsúr Tamás

Címkék:
utazás, Balaton, strand, duna, mezőgazdaság, vízügy, folyó, szárazság, vízállás, aszály, vízszint, baja,