Nem érvényesek az utasbiztosítások Egyiptomban

Pénzcentrum2013. augusztus 21. 17:02

Egyiptom felkerült a Külügyminisztérium (KÜM) által utazásra nem javasolt országok listájára, ezért az odautazóknak érdemes tudniuk, hogy Egyiptom területére mostantól nem érvényesek az utasbiztosítások, figyelmeztetett a a K&H Biztosító.


Azokat az utazókat azonban, akik már azelőtt beutaztak Egyiptomba, hogy az ország felkerült volna az utazásra nem javasolt országok közé, ugyanúgy védi a megkötött utasbiztosítás, ahogy eddig. A legtöbb biztosítási szabályzat szerint ugyanis ha az adott ország a beutazást követően kerül fel a nem javasolt térségek listájára, az ügyfél akkor is számíthat kártérítésre biztosítási esemény bekövetkeztekor.

Az utazási irodák már korábban leállították az egyiptomi turnusaikat, a magyar külügy 1300 ott lévő állampolgárról tud, akik közül a tervek szerint péntekig mindenkit hazautaztatnak. Bajba jutott magyarról eddig nincs hír, de a helyzet több ott tartózkodó szerint nem ok nélkül nyugtalanító.

 

Címkék:
utasbiztosítás, egyiptom,