Hamarosan új korszak kezdődik a globális idő mérésében: hiába maradt az óraátállítás, ezen a téren radikális változás jön

Pénzcentrum • 2026. október 26. 06:34

Időnként egyetlen másodpercet hozzá kellett adni a világidőhöz, hogy az órák ne távolodjanak el túlságosan a Föld forgásától. Ez a több mint fél évszázados gyakorlat hamarosan véget ér. A nemzetközi döntéshozók október 15-én megszavazták a szökőmásodperc kivezetését, amely 2027 májusában lép hatályba. A változás a hétköznapi időbeosztásunkat nem érinti, a világ időmérésének egyik régi alapszabályát viszont felváltja.

Bár az óraátállítás eltörlése évek óta napirenden van az Európai Unióban, idén ősszel is maradt a megszokott forgatókönyv: október 25-én, vasárnap hajnalban Magyarországon három óráról kettőre kellett visszaállítani az órákat.

A Pénzcentrum korábbi cikkében azzal is foglalkozott, ez lehetett-e az utolsó óraátállítás. A rendszer megszüntetésének azonban egyelőre nincs elfogadott időpontja: az uniós intézmények és a tagállamok között még nem született meg a változtatáshoz szükséges megállapodás. Az idő mérésének egy másik, jóval kevésbé ismert kérdésében viszont már eldőlt a vita.

Az idő mérését régóta a Föld mozgásához kötjük: a nappalok és éjszakák váltakozása adja a napok természetes ritmusát. A modern órák azonban sokkal egyenletesebben járnak, mint ahogyan bolygónk forog. A Föld forgási sebessége kis mértékben ingadozik, ezért a hozzá igazodó csillagászati idő és az atomórákon alapuló koordinált világidő, az UTC eltérhet egymástól.

Ezt a különbséget 1972 óta alkalmanként egy plusz másodperccel igazították ki. Az eljárás sokáig lehetővé tette, hogy a kétféle idő szorosan együtt haladjon, ám a digitális rendszerek terjedésével egyre nehezebb lett mindenhol ugyanúgy végrehajtani a korrekciót. Az Al Jazeera korábbi cikke még a szökőmásodperc jövőjéről szóló aznapi szavazás előtt jelent meg. A döntés azóta megszületett: 2027. május 20-tól az UTC folyamatos időskálává válik, újabb szökőmásodpercek beiktatása nélkül.

Miért fontos ez a gazdaságnak?

A pontos idő a gazdaság számos területén közös viszonyítási pont. A pénzügyi piacokon a műveletek időpontját rögzítik, az adatközpontokban pedig egymással kapcsolatban álló gépeknek kell ugyanazon idő szerint működniük. Egy másodperc a felhasználó számára észrevétlen lehet, ezekben a rendszerekben azonban szokatlan helyzetet teremt, ha egy perc egyszer csak 61 másodpercig tart.

A 2012-es szökőmásodperc idején például fennakadások jelentkeztek a Redditnél és a LinkedInnél, valamint a Qantas légitársaság jegyfoglalási rendszerénél. Az ausztrál pénzügyi felügyelet néhány évvel később külön is figyelmeztetett a korrekció lehetséges kockázataira. A nemzetközi döntést rögzítő határozat a pénzügyi alkalmazásokon túl a közlekedést, az energiaellátást és a távközlést is olyan területként kezeli, ahol fontos a megszakítás nélküli, pontos időszinkronizáció.

A gondot az is fokozza, hogy a szolgáltatók nem feltétlenül egyformán kezelik a plusz másodpercet. Van, ahol egy lépésben illesztik be, máshol hosszabb időre elosztva, az óra járását átmenetileg módosítva vezetik át. Így két rendszer a korrekció környékén rövid ideig eltérő időt mutathat. A szökőmásodperc eltörlése ezt a sajátos hibaforrást szünteti meg, bár természetesen önmagában nem előz meg minden, időszinkronizációval kapcsolatos üzemzavart. 

A technilógiai ipart is erősen befolyásolja 

A technológiai cégek számára a szökőmásodperc régóta gyakorlati probléma. Például a Meta mérnökei 2022-ben nyilvánosan kiálltak a kivezetése mellett. Ezzel szemben Oroszország korábban későbbi átállást szeretett volna, mert a GLONASS műholdas navigációs rendszer működésében is szerepet kapnak a szökőmásodpercek. A nemzetközi közösség már 2022-ben elhatározta a korrekciók kivezetését, akkor azonban még 2035-ös határidővel számoltak. A mostani határozat ezt hozta előre 2027-re. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miért lett sürgős a döntés?

Eddig kizárólag hozzáadtak másodperceket a világidőhöz: 1972 óta összesen 27-et, utoljára 2016 végén. Az elmúlt években azonban a Föld forgása időszakosan gyorsult. Emiatt felmerült, hogy egyszer éppen ellenkező korrekcióra lenne szükség, vagyis egy másodpercet el kellene venni az UTC-ből.

Ilyen negatív szökőmásodpercet még soha nem alkalmaztak. Egy szakértői becslés szerint a korábbi szabályok mellett 2035-ig 30 százalékra nőtt volna annak esélye, hogy szükségessé válik. A döntéshozók attól tartottak, hogy a nagyrészt felkészületlen rendszerekben ez a korrekció még több zavart okozhat, mint a már ismert plusz másodperc.

Mostantól akár egy órával is eltérhetnek az óráink?

Az új szabály szerint a Föld forgásához kötött idő és az UTC között a korábbi 0,9 másodperc helyett legfeljebb egyórás eltérés engedhető meg. Ez nem jelenti azt, hogy 2027-ben egy órát állítanak az órákon. A különbség lassan változhat, és a határozat most arról döntött, mekkora eltérés fér bele újabb beavatkozás nélkül. A szakemberek a két időskála viszonyát továbbra is figyelni fogják, az adatokat pedig hozzáférhetővé teszik azok számára, akiknek – például csillagászati munkához – szükségük van rájuk.

Az Al Jazeera arra is kitér, hogy nagyon hosszú idő alatt a világidő és a Föld forgása közötti különbség már érzékelhetővé válhatna. Egy, a cikkben idézett előrejelzés 2100-ra 54 másodperces eltéréssel számol. Az egyórás határ elérésének idejét azonban nem lehet egyszerűen előrevetíteni a Föld változó forgásából, és a mostani döntés nem ír elő automatikus „szökőórát” sem.

A másodperc és a Hold ideje is napirenden volt

A versailles-i konferencián két másik, jövőbe mutató időmérési kérdéssel is foglalkoztak. Az egyik a másodperc meghatározása: a jelenlegi, céziumatomhoz kötött definíciónál az optikai frekvenciákra épülő mérési módszerek már pontosabbak lehetnek. Új definíciót most nem fogadtak el; a testület azt kérte, hogy dolgozzanak ki javaslatot a 2030-as ülésre. 

Külön határozat született a holdi idő ügyében is. A jövőbeli holdi navigációs és kommunikációs rendszerekhez közösen elfogadott időskálára lehet szükség, amelynek kapcsolata a földi világidővel egyértelmű. Ennek részletein még dolgozni kell. Míg ez és a másodperc esetleges újradefiniálása későbbi feladat, a szökőmásodperc kivezetésének már pontos kezdőnapja van: 2027. május 20.

Címkék:
tech, gazdaság, technológia, föld, tudomány, döntés, meta, hold, űrkutatás, csillagászat, bolygó,