Gyilkosság a Morrison's 2-ben: fontos döntést hozott a Főügyészség

Pénzcentrum2026. április 24. 11:55

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a Morrisons nevű szórakozóhelyen halálra vert egy másik vendéget. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz, és azt is kezdeményezi, hogy a vádlott ne kerülhessen feltételes szabadságra.

Mint ismert, a 29 éves férfi 2025. november 29-én, már ittas állapotban érkezett egy Szent István körúti szórakozóhelyre, ahol tovább ivott. Az este folyamán a dohányzóudvarban szóváltásba keveredett egy másik vendéggel, majd hirtelen rátámadt.

A vádlott előbb közelről, nagy erővel arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elvesztette az egyensúlyát. Ezt követően egy második, szintén erős ütést mért az állára, amitől a férfi eszméletét vesztette és összeesett. A helyszínen megkezdték az ellátását, majd a mentők kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A halált a nagy erejű ütések okozták.

Az ügyészség emberölés bűntettével vádolja a támadót, és a legsúlyosabb büntetés kiszabását indítványozza.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a támadó egy korábban megosztott filmes jelenethez hasonló módon üthette le áldozatát. A férfi évekkel korábban egy akciófilmből posztolt részletet azzal a szöveggel, hogy „ellenségeket mindenhol látok, de ellenfeleket sehol”, és a szakértők szerint a történtek kísértetiesen hasonlítanak erre a jelenetre.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 2025 novemberi eset során egy szóváltás után a támadó olyan erővel ütötte meg a 25 éves férfit, hogy az eszméletét vesztette és később meghalt. A nyomozás során a hatóságok végül emberölésként minősítették az ügyet, mivel a halált közvetlenül az ütés okozta.

A korábbi bejegyzés a bírósági eljárásban is szerepet kaphat, mivel a szakértők szerint utalhat az elkövető gondolkodására és szándékára.

Címkék:
Budapest, börtön, halál, gyilkosság, szórakozás, ügyészség, vádemelés, bűnügy, szórakozóhely, bűnügyi hírek, börtönbüntetés,