Pénzcentrum • 2026. április 10. 11:29
Új jótékonysági sorsjegypárral bővítette kínálatát a Szerencsejáték Zrt., amelynek bevétele az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
A Szókincs és Szókincs Extra néven megjelent kaparós sorsjegyek pop-art stílusú megjelenéssel és szókereső játékmenettel érhetők el, 990, illetve 1990 forintos áron. A társaság ezzel már másodszor indít olyan sorsjegypárt, amely közvetlenül a Kapaszkodó programhoz kapcsolódik. A kezdeményezés célja, hogy fejlesztő és terápiás központok jöjjenek létre hátrányos helyzetű gyermekek számára.
A játék tematikája is a segítségnyújtáshoz igazodik. A főjátékban szereplő szavak, valamint a „Nap Szava” mező alatt rejtett kifejezések és azok magyarázatai is a jótékonyság témájához kapcsolódnak. A Szókincs sorsjegy főnyereménye 50 millió, míg a Szókincs Extra esetében 100 millió forint.
A Szerencsejáték Zrt. szerint a mostani együttműködés egy korábban elindított program folytatása. A tavaly bevezetett Jókívánság sorsjegyek bevételeiből már megvalósult az első Kapaszkodó Fejlesztőház, amely a rászoruló gyermekek fejlesztését segíti.
Az idei évben Miskolcon, az Avason nyílt meg egy több mint 350 négyzetméteres központ, ahol a 0–10 éves gyerekek személyre szabott fejlesztést kapnak. Az intézményben többek között fejlesztőszobák, tornaterem, szenzoros helyiség és sószoba is helyet kapott.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Ökumenikus Segélyszervezet szerint a hosszú távú, kiszámítható támogatás kulcsfontosságú a program bővítéséhez, és a partnerség lehetővé teszi, hogy a jövőben további fejlesztőházak nyíljanak országszerte.
A Szerencsejáték Zrt. több mint 25 éve indít időről időre olyan sorsjegyeket, amelyek valamilyen közösségi célt támogatnak. Korábban például egyházi épületek felújításához járultak hozzá, az elmúlt években pedig befogadó játszóterek építését segítették. Ennek köszönhetően eddig több mint 40 olyan közösségi tér jött létre, ahol ép és fogyatékossággal élő gyerekek együtt játszhatnak.