Sokkoló hírt kaptak, akik fával fűtenének 2022 telén: ezzel bizony kevés magyar család számolt

Szánthó Péter2022. október 28. 16:04

Nincs könnyű helyzetben, aki későn ébredt, és még a nagy hidegek előtt átállna fatüzelésre. Nem elég, hogy a tűzifa-ellátásban gondok vannak, de a kályhákból, kandallókból, sparheltekből is komoly hiány mutatkozik a magyar piacon. A legnagyobb hazai forgalmazó készleteit elkapkodták, hosszas várólisták vannak. Ha pedig nem hatósági áron vennénk tüzelőt, akkor jókora összeget hagyhatunk a kasszánál.

Bár az igazi zimankó eddig még elkerült minket, az előrejelzések szerint éjszaka már jócskán benéz a hőmérséklet 10 fok alá. Sőt, a Pénzcentrum időjárás aloldala szerint már lesz, ahol 5 fokra is lehűl a levegő a következő éjszakákon.

Úgyhogy, ha nappal még nem is, de éjjel, vagy a hűvös reggeleken már a legtöbb magyar házban, lakásban szükséges lehet bekapcsolni a fűtést. Ez pedig nem túlzottan jó hír azoknak, akik már biztosan tudják, hogy túlszaladnak az állam által megszabott, kedvezményes rezsikereten. Főképpen azoknak fájhat igazán a meleg radiátor, akiknek vezetékes gázzal kell megoldaniuk a fűtést. Éppen ezért sokan úgy gondolkodtak, hogy valamilyen alternatív megoldással oldanák meg a fűtést ahelyett, hogy az egekbe szökő gázszámlákat fizetnék.

Nagy a roham a fatelepeken

Ugyan a kormányzat hatósági árat vezetett be a tűzifára, de az ellátással így is gondok akadhatnak. Mint korábban kiderült, Magyarországon nagyjából 4 millió olyan háztartás lehet, ahol részben vagy egészben szilárd tüzelővel oldják meg a fűtést, és a rezsiemelés bejelentése után mindenki elkezdett betárazni fából.

Nagy István agrárminiszter korábbi beszámolója szerint mialatt 2022-ben szeptember végéig az állami erdőgazdaságok 500 ezer köbméter vastag fát értékesítettek, addig a szeptember 19-én indult tűzifaprogram keretében 3 hét alatt jelentkezett ugyanekkora mértékű lakossági igény. Összességében októberig már 125 ezer köbméterrel több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok mint tavaly. Hogy mekkora a roham a tüzépeken, jól mutatja, hogy már a tárcavezető is arra hívta fel a figyelmet, hogy

több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, folyamatosak az országon belüli átcsoportosítások.

Mint kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő vagy az azt követő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 80 százalékot. A nem állami fatelepeken sem lehet sokkal jobb a helyzet, legalábbis a Pénzcentrum most végigkérdezett jópár hivatalos értékesítőt, de a legtöbb helyen egy hónapon belül nem tudtak időpontot adni a faszállításra.

Kilőtt a tüzelők ára

Ráadásul az sem segít a helyzeten, hogy aki kap valamilyen úton módon fát, annak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Mint a KSH legutóbbi adatközléséből kiderült, egyetlen hónap alatt 42,3 százalékkal emelkedett meg egy mázsa tűzifa ára: mialatt augusztusban még csa 5030 forintot kellett érte fizetni, szeptemberre már 7160 forint volt ugyanennyi tüzelő.

A drasztikus drágulás vélhetően októberben sem fog lassítani: bár ez majd november kilencedikén, a következő adatközléskor deül ki, de az áremelkedés üteme még csak most kezdhetett beindulni. Legalábbis, ahogyan a lenti ábrán is látszik, a tűzifa mázsánkénti ára szeptemberben ugrott meg, összességében tavaly szeptember óta 63,8 százalékkal emelkedett meg egy mázsa fa ára, ebből 42,3-at a múlt hónapban "szedett össze".

Loading...

Érdekes, hogy a fabrikett ára január óta mindössze 4,5 százalékkal emelkedett, és tavaly szeptemberhez képest is mindössze 18,2 százalékkal kerül többe, ami lényegesen jobb mutató a tűzifáénál.

A durva áremelkedés elsőre meglepő lehet annak tükrében, hogy szeptemberben az állam hatósági árat vezetett be a tűzifára személyenként 10 köbméterig. A program keretében az állami erdőgazdaságoknál vásárolható hengeres tűzifa egységes maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára tűzifa fajtánként, erdei köbméterenként:

  • Keménylombos: 30 000 Ft
  • Lágylombos: 19 000 Ft
  • Fenyő: 19 000 Ft

Ugyanakkor ebben nincs benne a szállítás, ami köbméterenként az átvételi helytől való távolság függvényében kb. 4 ezer és 12 ezer forint közötti összeget kóstál köbméterenként - de korábban találtunk olyan vállalkozást is, amely 30 ezerért vitte a fa köbméterét. És akkor még nem jött a képbe a feldolgozás: ugyanis az erdőgazdaságok hatósági áron 2-4 méteres databokban adják a fát, aminek a feldolgozásáról a vásárlónak kell gondoskodni. Ha magunk nem akarjuk, vagy nem tudjuk összevágni a tüzelőt, akkor újabb tízezrekket kell kifizetnünk erre a melósoknak, akik konyhakészre vágják a fát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hagyján, de kandalló sincs!

Aki későn kapott észbe, az a kályha- és kandallópiacon is egyre szűkülő kínálattal találkozhat. A Warnex-Global Magyarország Zrt. például a napokban közölte, hogy raktáraikban hiába állt rendelkezésre a téli szezonra eltárolt, sok ezer darabos kályha készlet, ezeket a vásárlók nagyjából egy hónap alatt elvitték.

Sőt, a vállalat szerint mostanra már egész Európában elfogytak a kandallók, kályhák, sparheltek.

Sokan online rendeltek, de a bemutatótermekben, sőt a nagyobb áruházláncokban is tömegek jelentek meg, hogy pánikszerűen vásároljanak az alternatív fűtőeszközökből. Az ország egyik legnagyobb forgalmazójának számító vállalat több mint 25 gyár kizárólagos képviseletét látja el hazánkban és már a rezsiemelés bejelentését követően azonnal elkezdtek tárgyalni Európa meghatározó kandallógyártóival a további extra mennyiségeket illetően.

Akik sajnos úgy tűnik nem tudnak lépést tartani a megnövekedett kereslettel és a gyártási kapacitásuk növelésével sem tudják kiszolgálni a hatalmas igényt ezekre a termékekre. A kandallógyáraknál általában fél évre előre megtervezik a gyártást is és nagyon nehéz ebbe az ütemtervbe további mennyiségeket beszorítani. Akadnak azonban olyan gyártók akiknél már 1 évre előre le van kötve a teljes mennyiség. Jelen helyzetben a teljes kapacitással működő gyárak nem képesek elég fűtőberendezést gyártani, hiszen mindenki érdeklődik, mindenki rendelne egész Európában

- magyarázták. Mint elárulták, a magyar piacon a legkelendőbbek az 50 000 és 200 000 forint közötti összegbe kerülő kandallók,

amikből már csak kevés kapható, készlethiány alakult ki.

A cég nagyjából 25 000 kandallót, sparheltet értékesített idén a magyar lakosságnak, de ez a szám többszörösére is nőhetne, amennyiben lenne megfelelő készlet. A termékek utánpótlása lelassult, legtöbbször ami beérkezik a raktárba, pár nap alatt elfogy. Ezeket a termékeket már a nagyobb barkácsáruházakban, hipermarketekben sem lehet kapni - sorolták.

A weboldalukon a nem elérhető termékekre fel lehet iratkozni, jelenleg több, mint 2000-en várnak a beérkező kandallókra, kályhákra, sparheltekre.

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?

Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

Címkék:
gáz, rezsi, árak, gázszámla, rezsicsökkentés, ksh, drágulás, tél, tűzifa, kályha, tüzelő, fafűtés, erdőgazdaságok, rezsiemelés,