Pénzcentrum • 2009. december 9. 14:02
Sokan álmodnak olyan tengerre néző kilátásról, mint amilyennel 64 éves Bryony Nierop otthona rendelkezik, de az ő esete bebizonyította, hogy az sem mindig jó, ha túl közel van a tenger. Az angol fővárostól 200 kilométerre észak-keletre fekvő Happisburgh-ben körülbelül 30 ház zuhant a mélybe az elmúlt másfél évtizedben, a szakadék széle már a hat unokával rendelkező nagymama kertjében található, de ő nem hajlandó tágítani.
A szigetország keleti partvidékén található Happisburgh egyike annak a 15 településnek, amely központi támogatást kért a part mentén élő ingatlantulajdonosok kárpótlására.
A falu negyedmillió fontot költött a 4 ezer tonna szikla felhasználásával készült hullámtörő gát megépítésére, de az eróziót ez is csak átmenetileg tudta megállítani.
A férjétől külön élő hölgy tavaly vásárolta a házat, akkor a szakértők maximum 3 évet jósoltak a leomlásig, de a nő vállalta a kockázatot. Elmondása szerint négy macskát tart, akik megérzik a veszélyt és kellő időben figyelmeztetik majd, hogy mikor kell elhagyni a házat.
A 90-es években készült képeken jól látszik, hogy a ház után még több ingatlan is sorakozott, az utca nagy részét mára elnyelte a mélység. A fenyegetettség ellenére a nagymama nem hajlandó költözni és a kárpótlásra sem tart igényt, mivel ő már a veszély ismeretében költözött ide.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A közelmúltban készült képeken jól látszik, hogy a második szomszéd háza már odalett, a szakadék széle pedig már a kert végében húzódik. A hullámtörő gát elkészítésekor arra számítottak, hogy tíz évre megoldódik a probléma, de a természet erősebbnek bizonyult.
"Fafejűnek tartanak, de addig nem tágítok, amíg a macskáim nem jelzik, hogy itt az idő. Mióta kiderült, hogy kárpótlást fizetnek, mindenki a pénzre hajt és már senkit nem érdekel a partszakasz védelme" - mondta az egyébként munkagépek javítását végző vállalkozást vezető hölgy. A képek forrása: Daily Mail