Már egy hónap sincs a nyugdíjemelésig: itt a kalkulátor, pontosan mennyi plusz pénz érkezik

MTI2022. október 16. 08:57

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz - tájékoztatta Tállai András. A pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez - összegezte az államtitkár. 

A kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot - az, aki bankszámlára kérte járandósága kifizetését - november 11-én a rendes havi ellátásával együtt a két utalásban kapja meg. Az pedig, aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összeget - nyomatékosította Tállai András.

Az államtitkár elmondta, hogy 217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege. Felidézte, hogy már az év elején 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, ezek után az infláció miatt a kormány évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják.

A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik

- részletezte Tállai András. A nyugdíjprémium és a visszamenőleg járó nyugdíjkorrekció, ami egy összegben fog érkezni, nem épül be.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nyugdíjprémium címén összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár a jogosultaknak- ismertette Tállai András. Elmondása szerint tízezer forintos nyugdíjprémiummal számolhat minden érintett, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja. Az államtitkár leszögezte, hogy a nyugdíjprémium minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár, vagyis a juttatást nem csak az öregségi nyugellátásban részesülők vehetik majd kézhez.

Itt a nyugdíjkalkulátor

A novemberi nyugdíjemelés mértéke 4,5 százalékos lesz, a nyugdíjprémium szorzója pedig 0,5. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Mekkora lesz az emelt nyugdíj és az egyösszegű kompenzáció? Az év eleji, vagy a már júlusban megemelt összegből kell számítani a novemberben esedékes nyugdíjakat? Mindenkinek ugyanakkora prémium jár idén is, mint tavaly? A számítás módjáról ebben a cikkben írtunk részletesen, amelyből kiderül az is, hogyan számol a Pénzcentrum novemberi nyugdíjemelés-kalkulátora, mellyel könnyedén kiszámolható minden összeg egyénileg, ehhez pedig csak az októberben kapott nyugdíj összegét kell tudni.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, nyugdíjemelés, kalkulátor, november, ellátás, idősek, emelés, nyugdíjasok, nyugdíjprémium, tállai, nyugdíjkalkulátor,