7 °C Budapest

Tízezrektől esik el több millió magyar: hogy nem veszik észre?!

2019. május 7. 16:31

Megállíthatatlanul nő a lakosság készpénzállománya, a banki lekötések aránya pedig roppant alacsony. Ez nem csoda, hiszen a bankok sem fizetnek túl sokat a lekötött betétekre. Az már kevésbé érthető, hogy a folyószámlákon pihenő 6193 milliárd forint egy része miért nem találta még meg a magas hozamú befektetéseket. Nem kérdés, éves szinten több tízezer forintról mondanak le azok a magyarok, akik megtakarításaikat folyószámlán parkoltatják.

Drága a bankszámlád? Válts a Pénzcentrum kalkulátorával!

Nem csak az derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikájából, hogy a lakossági hitelek kamatai a padlón vannak, azt is megtudhattuk a frissen közölt adatokból, hogy a betéti kamatok egyaránt elképesztően alacsonyak. A lekötött lakossági betétek átlagkamata a jegybank szerint 2019 márciusában 0,24 százalék volt. Ezzel gyakorlatilag nem történt elmozdulás az egy évvel korábbi, 0,32 százalékos szinthez képest.

Azaz amennyiben lekötjük a betétünket a bankban, éves szinten kapunk arra 0,24 százalékos kamatot. Ez 1 millió forint lekötése esetén nem kevesebbet, mint 2400 forintot jelent. Hogy kicsit cizelláljuk ezt a számot, nézzük meg részletesebben a bankbetétek kamatait. Nézzük meg hosszabb távon, hogy alakultak a befektetések kamatai. Az átlagos lekötött betét kamata nem árul el sokat, meg kell nézni éven belüli- és túli bontásban. Éven belüli lekötésre a bank 0,16 százalékos kamatot fizet nekünk, éven túlira évi 0,68 százalékos a kamat.

Ez még mindig rendkívül alacsony, de nézzük meg, hogy mennyi volt ez 10 évvel ezelőtt, 2009 áprilisában: akkor az éven belüli lekötésre 9,57 százalékot, éven túlira 7,43 százalékot fizetett a bank az MNB szerint. Az ábrán látható, hogy az éven belüli befektetés kamatának görbéje szinte egybeolvad az összes befektetés átlagkamatának görbéjével - ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy az időtávon belül messze domináltak az éven belüli befektetések.

Csoda ezek után, hogy senki nem köti le a pénzét?

Azok a magyarok, akik ma helyet keresnek a pénzüknek, nincsenek könnyű helyzetben. Az egyértelmű, hogy a fenti, 0,68 százalékos kamat nem vonzó - leginkább annak ismeretében nem, hogy az infláció a 3 százalékos küszöböt nyaldossa, azaz a bankbetétben tartott pénz értéke évről-évre csökken. Az egyéves állampapír ezzel szemben 3 százalékos kamatot fizet, azaz ezzel valós reálhozamot tudunk elérni. Nem csoda, hogy a lekötött betétek állománya 2019 márciusában mindössze kb. 2500 milliárd volt, ebből 1470 milliárd volt az éven belüli lekötés mértéke.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha összevetjük ezt azzal, hogy mekkora a folyószámlákon lekötetlenül álló pénz mértéke, akkor értjük meg igazán, mennyire jelentéktelen is ez a 2500 milliárd.

2019 márciusában ugyanis a magyar bankoknál 6193 milliárd forint állt lekötetlenül. Vessük össze ezt a 2500 milliárddal.

Ráadásul ez a szám egy év alatt 19 százalékos növekedést jelent. A folyószámlának így gyakorlatilag nincs jelenleg alternatívája - a magyar lakosság menthetetlenül likviditáspárti, és nem adja fel a annak előnyét 0,68 százalékos éves kamatért. Nem is feltétlenül kell állampapírokról beszélni, egyes befektetési alapok még a mai alacsony hozamkörnyezetben is képesek kétszámjegyű teljesítményt nyújtani, így igazán meglepő, hogy ez az összeg miért nem találta meg a likvid, magasabb hozamú befektetéseket (amelyek nem is feltétlenül kockázatosak).

Erre a tetemes összegre akar szert tenni a kormány, ennek tudható be az állampapírokra fizetett, meglehetősen magas kamat. Ennek ellenére meglepő, hogy milyen magas a lakossági folyószámlán pihenő pénzállomány, hiszen az állampapír visszaváltása sem túl bonyolult. Az új Nemzeti Kötvénynél pedig egyenesen költségmentes lesz bizonyos időszakokban. Az új kötvényről itt írtunk bővebben:

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm