16 °C Budapest

Ilyen kevés magyarnak van valós megtakarítása: mi lesz a nyugdíjasokkal?

2019. szeptember 28. 14:28

Az öngondoskodás és a hosszú távú, például nyugdíjcélú és egészségmegőrzést segítő megtakarítások terén bőven van tér a fejlődésre, különösen a fiatalok ösztönzése a fontos - derült ki a Pénztárszövetség konferenciáján. Ezekhez a megtakarításokhoz a pénztárak jelentik az egyik legjobb lehetőséget. A pénztári tagsághoz járó évi 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezmény eleve vonzóvá teszi ezt a megtakarítást, a kasszák pedig hosszú - 10 és 15 éves - időtávon is jó eredményeket nyújtanak. A pénztárakra mind az állam, mind a befektetési piac partnerként tekint, ahogy persze a tagokra is.

Mozgalmas év az idei, 2020-ban pedig lesznek kihívások, elsősorban az adókörnyezet miatt. Bízunk abban, hogy a következő időszakban újabb ösztönző elemek jelennek meg - mondta dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke az idei Pénztárkonferenciát megnyitó beszédében.

Több százezren kaptak kedvezményt - az MNB megmondta, mivel érdemes reklámozni a kasszákat

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára előadásában az adótudatosságot helyezte a fókuszba. Kiemelte, hogy a tudatos adózás pénzt is hozhat a konyhára az adókedvezmények kihasználásával. Tavaly 762 ezren vették igénybe például a pénztári befizetések után járó adókedvezményt, ezzel 32 milliárd forintot spóroltak - mondta az államtitkár, aki reméli, hogy jövőre további növekedés várható.

Mit mondanak az emberek?

A Pénztárkonferencián Kravalik Gábor ismertette a Pénztárszövetség legújabb kutatásának legérdekesebb eredményeit, amelyek szerint az emberek jelentős része szorong a jövő miatt. Az időskori anyagi nehézségektől a megkérdezettek fele tart. Mindazonáltal sokan tisztában vannak azzal, hogy érdemes takarékoskodni a nyugdíjas évekre és az egészség megőrzésére.

Öt éve az emberek harmada nyilatkozta azt, hogy félretesz valamennyit, az idén már 56 százalékuk mondta ugyanezt, ez pedig kedvező változás és a pénztárak teljesítményét is jól mutatja, egyúttal a bizonyítja a Pénztárszövetség társadalmi felelősségvállalás, a pénzügyi tudatosság fejlesztése terén tett erőfeszítéseit.

A megtakarítási konstrukciók közül a pénztárak jól állnak a Pénztárszövetség felmérése szerint. A nyugdíjcélú megtakarítási formák közül a legtöbb embernek az önkéntes nyugdíjpénztár jutott az eszébe, 78 százalékuk említette. Továbbra is az önkéntes nyugdíjpénztárakat tartják a megtakarítási termékek között messze a legmagasabb arányban költséghatékonynak, a megkérdezettek 45 százaléka volt ezen a véleményen.

Összességében nyugdíjcélra a 18-59 éves aktív lakosság több, mint fele - 56 százaléka - takarékoskodik valamilyen formában, és akik nem, azok továbbra is elsősorban anyagi helyzetükkel indokolták ezt. Éppen ezért fontos a munkáltatók szerepe, akik a hozzájárulásukkal olyan emberek előtt is megnyithatják a pénztári megtakarításhoz vezető utat, akiknek nincs meg az ehhez szükséges pénze. Ráadásul a munkáltatói hozzájárulás után a tagok igénybe vehetik a már említett évi 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezményt. Ez a lehetőség pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a második negyedévben a Pénztárszövetséggel együttműködő kasszáknál az első negyedévhez képest jelentősen nőtt a munkáltatói hozzájárulások összege.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megtakarítások, részvények, GDP

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója elmondta: kiemelten fontos partnernek tartja a budapesti tőzsde a pénztárakat. Egy ország versenyképességéhez pedig jó és mély tőkepiacra van szükség, ami az innovációt is ösztönzi. A tőkepiac és a pénztárak fejlődése minden piaci szereplő érdeke. Magyarországon a GDP-arányos nyugdíjagyon 3,9 százalékos, a régiós országokban nagyságrendekkel magasabb ez a mutató, Lengyelországban például 7,5 százalékos az arány. Végh Richárd hozzátette, hogy a hazai összesített nyugdíjvagyonban a részvénykitettség is alacsony számos európai és régiós országhoz képest. Bőven van tér a növekedésre a részvénypiaci befektetések terén, mind a pénztárak, mind az intézményi befektetők esetén.

A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletág-vezetője, dr. Regős Gábor nyugdíj-megtakarítási rendszerekről mutatott külföldi példákat, ismertette többek között a lengyel rendszert. Ez a munkavállalók számára önkéntes, azaz kiléphetnek a rendszerből, a munkáltatók számára viszont kötelező. A munkavállalói befizetés a bér 2-4, míg a munkáltatói 1,5-4 százaléka. A lengyel rendszerben jelen van az egyszeri és éves állami támogatás is. A szakember ismertette a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági előrejelzését is, amely szerint, az idén 4,8 százalékos GDP-növekedés várható Magyarországon, jövőre pedig 3,9 százalékkal növekedhet a gazdaság.

A konferencián a pénztárakkal együttműködő befektetési alapkezelők szakemberei minielőadásokban mutatták be a befektetési környezetet és lehetőségeket. Szerintük érdemes lenne növelni a részvényhányadot a pénztári portfóliókban. Az alapkezelői előadásokból kiderült továbbá, hogy a befektetési célterületek között van idősgondozás, az oktatás és az egészséges táplálkozás és az innováció, valamint az, hogy a helyismeret a feltörekvő piacokon fontos a jó hozamok eléréséhez. Szó volt arról is, hogy egyre fontosabbá válik a környezettudatosság a befektetési konstrukciók esetében.

Keveseknek van valódi nyugdíjmegtakarítása

Holtzer Péter nyugdíjszakértő előadásából kiderült, hogy érdemi hosszú távú megtakarítás alacsony mértékű és koncentrált. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások egyenlege körülbelül 2 évre havi 50 ezer forint kiegészítést biztosít. Valódi nyugdíjcélú megtakarítása néhány tízezer háztartásnak lehet, többségnek csak néhány havi félretett tartaléka van - mutatott rá Holtzer Péter. Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a magán-egészségügyi rendszerről, prof. dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pedig a hazai egészségkultúra fejlesztéséről beszélt. Az államtitkár prezentációjában utalt többek között arra, hogy milyen fontos problémát jelent például az elhízás egészségügyi szempontból.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem