15 °C Budapest
Tőzsdei grafikon egy 1 dolláros bankjegy mellett (Washington volt elnökével). A piros trendvonal a tőzsdei recessziós időszakot jelzi.

Nagyon melléfogott ma az, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén

2025. április 2. 17:38

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,66 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 89 731,32 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.

A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti piac csökkenésének oka egyértelműen a várható amerikai vámokkal kapcsolatos bejelentés, és az ennek nyomán kialakult negatív befektetői hangulat. Donald Trump amerikai elnök korábban azt mondta, hogy április 3-án 25 százalékos vámot vezetnek be az autóimportra.

Várhatóan késő este jelenti be az amerikai elnök az új adóintézkedés részleteit. Hozzátette: Európában a vezető indexek csökkentek. Ugyanakkor a Mol tartotta magát annak a keddi bejelentésnek a hatására, hogy az igazgatóság részvényenként 165 forint alaposztalékot és 110 forint körüli rendkívüli osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ezzel a nap 2. legnagyobb forgalmú részvénye lett - jegyezte meg az elemző.

A Mol árfolyama 38 forinttal, 1,26 százalékkal 3062 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 0,87 százalékkal 25 100 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,13 százalékkal 1572 forintra esett, forgalma 2,8 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,67 százalékkal 10 410 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8746,49 ponton zárt szerdán, ez 52,17 pontos, 0,6 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. március 20. 08:55
Az Amazonnál évek óta stagnál a munkavállalói létszám, míg a robotok brutálisan gyarapodnak. Ez nem...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
KonyhaKontrolling  |  2026. március 20. 07:45
A munkavállalók jogainak kiterjesztése a 20. század egyik legnagyobb vívmánya. Gondolhatnánk, h...
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?