Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség. Ez március 20-án 0 órakor kezdődik, és március 24-én 24 óráig tart.
A drogcsempész kamionsofőr fejjel lefelé beszorult a papírbálába, amikor odaadta a kábítószert a magyar átvevőnek. Utóbbi a 112-t hívhatta, hogy csempésztársán segítsen. A bűnözők a helyszínen várták a kiérkező rendőröket, de még így is megúszhatták volna: csak maguknak köszönhetik, hogy lebuktak.
Egy állampolgár hívott rendőrt október 15-én délelőtt egy zsámbéki parkolóba. A kiérkező járőr segítségével kimentették a papírbálába szorult kamionsofőrt. Viszont a jármű rakterében furcsa fekete csomagot vett észre a rendőr és a pakkot látva erősítést és kábítószerkereső kutyát kért, miközben a helyszínen tartotta az időközben könnyebb sérülései miatt ellátott bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy segíteni próbáló, jelenlétére elsőre teljesen hihető magyarázatot adó magyar férfit - írja az Infostart.
A szolgálati kutya egyértelmű jelzést adott. A 8 kilogramm, az előzetes vegyész-szakértői vélemény alapján delta-9THC-t tartalmazó csomagot lefoglalták, a 71 éves bosznia-hercegovinai, valamint a helyszínen lévő 22 éves budapesti férfit előállították. A kihallgatások során olyan információk derültek ki, hogy a Pest megyei felderítők és vizsgálók úgy döntöttek: másnap reggelig nem alszanak.
Aznap reggel a 22 éves A. Máté barátjával, a vele egykorú B. Dániellel érkezett a zsámbéki pihenőbe, ahol a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából kezdték átpakolni autójukba a 11, egyenként kb. 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagokat. Az utolsó zsák kiemelése közben azonban a sofőr beesett és beszorult az egyik papírbálába. Míg B. Dániel a megtömött csomagtartójú kocsijával elhajtott, barátja előadta a kiérkező járőröknek a segíteni próbáló, éppen arra járó meséjét.
A két helyszínen megtalált kábítószergyanús anyag mennyisége megközelíti a 90 kilogrammot, értéke a végfelhasználókhoz eljutva kb. 226.000.000 forint. A 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrrel szemben kábítószer birtoklása, A. Máté és B. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya. A bíróság a sofőr és B. Dániel letartóztatását, A. Máté bűnügyi felügyeletét 2020. október 16-án elrendelte.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







