Egyes bankoknál akár 380 ezer forint jóváírás is elérhető, de ezért komoly feltételeket kell teljesíteni.
Adománygyűjtést színlelő külföldi csalókat fogtak el Budapesten - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
November 1-jén a Belvárosban tartottak ellenőrzést rendőrök, amikor egy adománygyűjtő csoportra figyeltek fel a Március 15. térnél. Három férfi járókelőket szólított meg, úgynevezett adománygyűjtő ív is volt náluk, hallássérült gyerekek támogatására kértek pénzt egy szervezet nevében.
A nyomozók mindhármukat bevitték a kerületi kapitányságra. Másfél órán belül három másik román férfit és három román nőt fogtak el a Párizsi utcában és a Kristóf téren, akik szintén adománygyűjtést színleltek. A feltételezett elkövetőkről kiderült, hogy egy családba tartoznak.
A BRFK V. kerületi nyomozói a kilenc román állampolgárt jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás kiderítette, hogy aznap hét embertől csaltak ki összesen 45 ezer forintot - olvasható a közleményben.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








