Bochkor Gábor rádióműsorában arról beszélt, hogy nem feltétlenül venné észre, ha tíz- vagy százezer forint eltűnne a számlájáról.
Az eddiginél kifinomultabb módszert alkalmaz a netbankolásokra szakosodott csalómaffia, amire egy miskolci, közpénzeket is kezelő egészségügyi társaság feljelentése irányította rá a hatóságok figyelmét - írta szombati számában a Magyar Idők.
A miskolci cég számlájáról, annak tudta nélkül hatmillió forintot utalt el egy netbanki csalómaffia belföldi magánszámlára. A cég feljelentése nyomán egy kis hegyi faluban élő K. Gy.-né számláján tisztázatlan eredetű 590 millió forint nyomait találták meg a rendőrök. A számláról a hatóságnak mindössze négymillió forintot sikerült zárolnia, 586 milliót ugyanis már továbbutaltak, vélhetően a Távol-Keletre. Az asszony nem adott magyarázatot a pénzmozgásra, a nyomozás pedig ismeretlen tettes ellen indult, gyanúsított egyelőre nincs.
A netbankos csalók korábban egy adott bank nevében, eredetinek látszó e-mailben kérték a felhasználók adatait, így a PIN-kódot is "adategyeztetés" címén. Új módszerükkel a cég internetes bankolásakor a csalók a pénzintézet eredeti honlapjával szinte teljesen azonos, úgynevezett függönyoldalt küldtek a társaság munkatársának számítógépére.
Az ügyben az OTP Bank károsultként szintén feljelentést tett. K. Gy.-né nevéhez kapcsolódóan már több megyében érkezett feljelentés különböző csalások gyanúja miatt, így a rendőrség az ügyek egyesítését tervezi - olvasható a Magyar Időkben.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"- Ez az internetes bankolással kapcsolatos csalási módszer is az ügyfelek figyelmének kijátszásán alapul, nem a banki rendszereket célozza meg.
- Az OTP Bank internet- és mobilbanki rendszerei és szolgáltatásai megfelelnek a legmagasabb biztonsági követelményeknek. Amennyiben ezeket a szolgáltatásokat és az ezekhez szükséges adatokat az ügyfelek rendeltetésszerűen, kellő körültekintéssel használják, a visszaélések megelőzhetőek."
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








