Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
A Raiffeisen a kirendeltségi egyharmadát zárja be a közeljövőben, a fiókok ütemezetten, negyedévenként szűnhetnek meg. A bezárásokat elbocsátások is követhetik, egyelőre nem tudni, hogy hány alkalmazottól válhat meg a bank.
A Raiffeisen Bank International honlapján közzétett adatok szerint a 2014-es magyar eredményszámokat nagyban torzította a devizahiteles csomag miatti visszatérítési kötelezettség, amelyre a bank 251 millió eurós tartalékot képzett, ebből 25 millió eurós céltartalékot az idei második negyedévben szabadítottak fel.
A bank közleményében továbbá kifejti, hogy az átalakítások mellett továbbra is fókuszban maradnak a prémium és vagyonosabb ügyfelek, emellett pedig a vállalati ügyfélállományra is nagyobb hangsúlyt fektetnek.
Ettől az általános adminisztratív költségek 20 százalékos és a személyi jellegű kiadások 15 százalékos csökkenését várják 2016 végére (2014. évi viszonylatban).
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







