22 °C Budapest

Így csapolhatták meg a magyar bankkártyákat kedd este

2015. augusztus 13. 10:32

Sokan nem örültek annak, hogy kedd este sms-t kaptak a bankjuktól. Nem a fizetésük érkezett meg, vagy valamilyen komolyabb összeget utaltak át nekik: azzal szembesültek, hogy valakik több tízezer forintot vettek fel bankkártyájukkal Indonéziában. Az eset több szempontból is érdekes, de a Pénzcentrum mutatja azt is, hogy tudsz vigyázni a pénzedre, ha veled történik hasonló.

FRISS! Megszólalt az ügyben a Budapest Bank- KATTINTS!

Amit eddig tudunk

A Napi Gazdaság értesülései szerint sok bankkártyát csapoltak meg (magyar idő szerint) kedd este. Többen - például a Budapest Bank ügyfelei - sorra kapták az sms-értesítőket, amelyek arról számoltak be, hogy 50-60 ezer forintot vettek le számlájukról Indonéziában.


A lap szerint az egyik károsult azonnal megpróbálta letiltani kártyáját a Budapest Banknál, azonban körülbelül 3 órán keresztül kellett próbálkoznia a telefonos ügyfélszolgálaton, mire végre sikerrel járt. A társaság telefonos ügyintézője szerint azért nem lehetett őket elérni, mert rengetegen hívták őket hasonló visszaélések bejelentése miatt.

Mi történhetett?

A rendelkezésre álló információkból arra lehet következtetni, hogy illegális adatszerzés történt, feltehetőleg ATM-eknél - mondta el a Pénzcentrumnak Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség Bankbiztonsági Munkabizottságának vezetője.

A bűnözők az ATM-ekben használt kártyák mágnescsík-adatait és PIN-kódjait szerezhették meg, majd ezeket felhasználva készíthettek klónozott kártyát, amivel külföldön pénzt vettek fel. A szakértő szerint a PIN-kód megszerzése utal arra, hogy nem valamilyen banki adatbázishoz fértek hozzá, hanem ATM-eknél használt kártyák adatait szerezték meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jakab Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy

az ilyen visszaélések rendkívül ritkák,

a teljes kártyahasználat töredékénél fordulnak elő. A esetek döntő többségében ráadásul a bank kártalanítja az ügyfeleket.

Hogyan védekezhetünk?

  • Mielőtt használnánk az ATM-et (készpénzt veszünk fel vagy fizetünk be, mobiltelefon kártyát töltünk fel, stb.) mindig ellenőrizzük, nem látunk-e szokatlan, oda nem illő tárgyat vagy nyilvánvaló rongálás nyomait az automatán (pl. a kártyanyílásra nincs-e ráhelyezve valami).
  • Ha bármi szokatlant tapasztalunk, ne használjuk az automatát.
  • Szintén nem tanácsos használni az automatát, ha bármiféle hibaüzenetet látunk a képernyőn.Mielőtt kártyánkat elővesszük, nézzünk körül, ne álljon senki közvetlenül mögöttünk. Tartsunk diszkrét távolságot, amikor arra várunk, hogy az előttünk álló elvégezze a tranzakciót.
  • Győződjünk meg róla, hogy nem látunk-e az automata közelében gyanúsan viselkedő személyt vagy személyeket.
  • Úgy álljunk az ATM-nél, hogy ne láthassák, amint PIN kódunkat megadjuk, vagy azt, mennyi pénzt veszünk fel. Kézzel takarjuk el a billentyűzetet, amikor beütjük a kódot.
  • Gyanakodjunk, ha az automata használata közben (különösen, ha a kártyát nem adta ki a gép), egy idegen nagyon segítőkésznek bizonyul, még ha banki alkalmazottnak adja ki magát, akkor is.
  • Még véletlenül se adjuk ki a kezünkből a bankkártyát és ne áruljuk el a PIN kódot.
  • Állítsunk be sms-értesítőt: ha olyan tranzakcióról kapunk sms-t, amit nem mi kezdeményeztünk, azonnal hívjuk az ügyfélszolgálatot.
  • Figyeljük rendszeresen a bankszámlánkat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2023. október 3. 08:20
Mind többen fizetnek be készpénzt a számlájukra ATM-en keresztül, amit az is jelez, hogy 2023 első f...
Holdblog  |  2023. október 3. 05:52
Betegeskedik az éppen ma harmincnégy évessé lett egységes Németország. 2003. Megkezdem tudósítói mun...
MEDIA1  |  2023. október 3. 00:36
Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszön...
Kiszámoló  |  2023. október 2. 14:47
Most olvastam egy cikket egy fagylaltgyártó vállalkozásról, amelyik beleesett abba a hibába, amibe s...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 3. kedd
Helga
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM