17 °C Budapest

Itt élnek a leggazdagabb emberek a világon

2014. október 15. 13:05

Minden idők legmagasabb szintjére emelkedett az idén globális szinten a háztartások magánvagyona a Credit Suisse svájci bankház kedden kiadott "Global Wealth Report 2014" tanulmánya szerint.

A tanulmány kimutatása szerint az idén a háztartások átlagosan 56 ezer dollár (44 180 euró) magánvagyonnal rendelkeznek, 3450 dollárral többel, mint az előző évben. A növekedés mértéke a legnagyobb volt az idén a pénzügyi válság kezdete óta.

Az összes magánvagyon 2013 közepe és 2014 közepe között 8,3 százalékkal 263 ezer milliárd dollárra (208 ezer milliárd euró) emelkedett. A legnagyobb mértékben Észak-Amerikában és Európában nőtt a magánvagyon, mindkét esetben több, mint tíz százalékkal - mondta Giles Kating, a Credit Suisse privát banki és vagyonkezelési üzletágának az igazgatója.

Az elkövetkező öt évben a globális magánvagyon a Credit Suisse becslése szerint további 40 százalékkal 369 ezer milliárd dollárra emelkedik. A fejlődő világ részesedése eközben a jelenlegi nyolc százalékról 21 százalékra emelkedik, felerészt Kína gyarapodásának köszönhetően.

Az egy főre jutó vagyonban a listát Svájc vezeti 581 ezer dollárral, nyomában Ausztráliával és Norvégiával.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A leggazdagabb, azaz az 50 millió dollárnál több vagyonnal rendelkező magánszemélyek listáját az Egyesült Államok vezeti, sorban a második Kína, a harmadik helyen pedig Németország áll.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?