Inkább a postás hozza a nyugdíjat: készpénzre váltott a lakosság

2014. március 5. 09:30

Történelmi szintet ért el a lakosság készpénz és lekötetlen betétállománya tavaly év végén. Készpénzből 11 százalékkal többet tartottunk otthon, mint egy évvel korábban. A folyószámlabetétek összege pedig 18 százalékot növekedett egy év alatt - írja a Világgazdaság.

A készpénztartalékok ilyen gyors növekedése mögött egyrészt a tranzakciós illeték bevetése állhat, mivel a pénzhez jutás költségeinek növekedése felértékelte a bankókat. Az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elmondása szerint tavaly sok nyugdíjas kérte, hogy a jövőben inkább a postás vigye ki a nyugdíját. A cégeknél egyre többen érdeklődtek, hogy kaphatják-e fizetésüket készpénzben.

Másrészt az alacsony betéti kamatok is készpénztartásra ösztönözhetik a lakosságot, melyeket ráadásul már nemcsak a 16 százalékos kamatadó terheli, hanem még a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (EHO) is. Ez utóbbi közteher bevezetése óta több számítás látott napvilágot, melyekben azt mutatják be, hogyan lehetséges, hogy kevesebb pénzt veszünk ki a bankból, mint amennyit betettünk. Azért is ragaszkodhatnak az emberek még a likvid forrásokhoz, mert a magas tranzakciós illeték miatt már nem éri meg betéti akciókra vadászni és egyik bankból a másikba átmozgatni a megtakarításokat.

Mindezek mellett a február eleje óta, havi két alkalommal ingyenesen biztosított készpénzfelvétel szintén a készpénzhasználatot erősítheti.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?