Több mint ezermilliárd forintnyi likvid eszközzel rendelkeznek a kormányközeli üzleti körökhöz köthető legnagyobb hazai vállalatok.
A pénzügyi rezsicsökkentést is folytatná a Fidesz - derül ki Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusának vasárnapi szavaiból. A havi két ingyenes készpénzfelvételt négyre növelnék, és a jelenlegi 150 ezer forintos összeghatárt is emelnék. Az OTP legutóbbi díjemelő lépését támadásnak értékelte, és kartellt emleget.
Bővítenék az ingyenes készpénzfelvételt
Németh Szilárd a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a frakcióülésen azt javasolta, vizsgálják meg, hogy meg tudják-e emelni a 150 ezer forintos havi ingyenes készpénzfelvételi határt, illetve hogy havonta ne kétszer, hanem négyszer lehessen ingyenesen pénzt felvenni.
Hozzátette: kötelezni kellene a bankokat arra, hogy minden egyes automatából legalább százezer forintot fel lehessen venni, mert "ma van olyan automata, amely nem ad százezer forintot az embernek".
Németh Szilárd további javaslatait ismertetve közölte, indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Bankot kérjék fel, hogy ezt a területet a lehető legkomolyabban vizsgálja. Ha úgy találják, hogy a bankok visszaélnek erejükkel a fogyasztókkal szemben, akkor kemény büntetéseket kell kilátásba helyezni - hangsúlyozta.
Kartellt emleget
Kezdeményezését azzal indokolta, hogy a pénzügyi rezsicsökkentést a bankok nem fogadták nagy örömmel, a számlatulajdonosok több mint fele azonban nyilatkozott arról, hogy szeretne élni a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétellel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint mondta, meg van döbbenve azon, amit a bankok a hét elején bejelentettek, "és ráadásul az OTP kezdeményezésére". Ha úgy tetszik, egy kartellt hoztak létre azért, hogy a százötvenezer forint felett kivett pénzeket dupla büntetéssel sújtsák - fogalmazott.
Közölte, ezt teljesen elképesztő támadásnak tartja az emberek ellen; a bankok ezzel mintha be akartak volna szállni a politikai küzdelembe is, jelezve ezzel, hogy ezen a területen tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak.
Kitért arra, hogy lakásszövetkezetek és társasházak is megkeresték, mert a banki költségeik a duplájára, vagy két és félszeresére emelkedtek. Mint mondta, lesz mit vizsgálnia a nemzeti banknak.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








