Államosítanák az új babakötvényeket és a Start-számlákat

MTI2012. április 11. 16:15

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előkészítette a babakötvényt és a Start-értékpapírszámlát is szabályozó törvény módosítását, amely csak az újonnan kötött számlákra vonatkozik - közölte a nemzetgazdasági tárca. A módosításról a kötelező egyeztetések után tárgyalhat az Országgyűlés.

Emlékeztetnek, hogy a múlt héten jelent meg a kormány határozata a lakosság állampapír állományának növeléséhez szükséges intézkedésekről. A határozatban a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosítását a Start-értékpapírszámla Magyar Államkincstárnál történő kizárólagos vezetésére, a törvénymódosítás hatálybalépését követően új kedvezményezett javára nyitott számla esetében.

A kormányhatározat tehát az új kedvezményezett javára nyitott számlára, valamint az új számlához kapcsolódó babakötvényekre vonatkozik, nem érinti a pénzintézeteknél már Start-számlával rendelkezőket - hangsúlyozza az NGM.
A törvénymódosítás kettős célt szolgál: a szülők, törvényes képviselők a legbiztonságosabb befektetési formában, ugyanakkor magas, jelenleg akár 9,5 százalékos éves hozam mellett biztosíthatják a leendő fiatal felnőttek önálló életkezdését. Másrészt ezzel hozzájárulhatnak az ország devizaadósság miatti sérülékenységének, az adósságfinanszírozási és a likviditási kockázatoknak a mérséklődéséhez is - írta az NGM.

A hatályos szabályok alapján a kormány a Start-számlákhoz kapcsolódóan az éves megtakarítási összeg 10 százalékát, de legfeljebb évi 6.000 forintot kitevő állami támogatást biztosít.

Babakötvénynek a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követeléseket nevezik, ezen túlmenően van lehetőség Start-számla nyitására a kincstárnál vagy pénzintézetnél.

Tavaly év végéig csaknem 570 ezer gyerek részére nyitott a kincstár letéti Start-számlát, babakötvényt. A 2006-os bevezetés óta az állam által életkezdési támogatásra kifizetett összeg meghaladja a 30 milliárd forintot. Ebből mintegy 23 milliárd forintot jelenleg is a Magyar Államkincstár kezel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Start-számlából hozzávetőlegesen 156 ezret nyitottak, ebből 3.423-t a kincstárnál. A kincstárnál vezetett Start-számlákon 2011 végéig mintegy 440 millió forint gyűlt össze.

Az újszülöttek támogatásának jelenlegi összegét a költségvetési törvény úgy határozza meg, hogy a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerinti első utalási összeg 42.500 forint, második és harmadik utalási összeg 44.600-44.600 forint, ha a gyerek 2012-ben született.
A Start-számlával nem rendelkező gyerek esetében a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követelés után az ötéves állampapír hozamával egyező mértékű kamat alapján számított támogatást írnak jóvá.

Pénzintézeteknél a Start-számlán elérhető hozam az adott pénzintézetnél kialakított befektetési portfolió összetételétől, valamint a felszámított díjaktól függ.
A Magyar Államkincstárnál a Start-számlán elérhető hozam az ügyfél által választott állampapírok hozamától függ (jelenleg akár 9,5 százalék), a Magyar Államkincstár a számlavezetésért, állampapír vásárlásért díjat nem számít fel.

Címkék:
start értékpapírszámla,