Gondoltad volna? Ebben az országban a legborúlátóbbak az emberek

2011. augusztus 15. 18:32

Akár a saját anyagi helyzetet, akár a gazdaság helyzetét értékelik, a magyarok véleménye olyannyira negatív, hogy hosszú ideje - függetlenül a reálfolyamatoktól - már nem tud romlani. Eközben a közeljövőre vonatkozó várakozások mindkét területen romlottak az elmúlt fél évben, ami összhangban van a regionális trendekkel. Ezzel együtt, összefüggésben a rendkívül negatív helyzetértékeléssel, továbbra is a magyarok körében reménykednek legtöbben a gazdasági helyzet javulásában - derül ki CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI-kutatásból.

Miközben hosszú évek óta változatlanul tízből csupán egy magyar értékeli jónak saját és háztartása anyagi helyzetét, a többi visegrádi országban élők körében ez a mutató romlott az elmúlt fél évben. Ez a megállapítás egyaránt érvényes a 2011 elején az elmúlt hét év legjobb mutatóit produkáló csehekre és lengyelekre, valamint az utóbbi években magukat egyre rosszabbul érző szlovákokra is. A lengyel adatpont azonban még így is egy 2007 elején kezdődött javuló trendbe illeszkedik, míg Csehországban immár hosszú ideje a 35% és 40% között alakul az elégedettek aránya.

A magyarok 2007 óta tartó növekvő derűlátása 2011 közepére egyértelműen megtört és ezzel csatlakozni látszanak a többi visegrádi országban az évtized közepe óta megfigyelhető enyhe negatív trendhez. Ennek nyomán ma a magyarok mindössze 15 százaléka reméli háztartása anyagi helyzetének javulását a következő egy évben. Csehország esetében megfigyelhetjük, hogy a várakozások 2009 közepe és 2010 eleje között hirtelen javultak, majd a mutató mostanra újra elérte a két évvel ezelőtti mélypontot. A várakozásokban megmutatkozó különbségek az országok között továbbra sem számottevőek, különösen ha azokat a helyzetértékelés terén látható különbségekkel vetjük össze.

Mivel az ország gazdasági helyzetének megítélésében a magyarok véleménye már korábban is nagyon negatív volt, a 2006 közepe és 2007 eleje közötti, statisztikailag is érzékelhető romlás óta honfitársaink között alig akad olyan, aki pozitívan vélekedne ebben a kérdésben. Ugyanakkor a magyarok kirívóan negatív helyzetértékelésén - a többi országgal ellentétben - a gazdasági válság sem hagyott nyomot. A visegrádi régióban az elmúlt fél évet a gazdasági helyzet megítélésében a stagnálás (Lengyelország, Magyarország) illetve enyhe romlás (Csehország, Szlovákia) jellemezte.

Az elmúlt fél évet a gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozások terén a pesszimizmus növekedése jellemezte a visegrádi országokban élők körében - a lengyelek kivételével. Csehországban, ahol különösen szembetűnő a derűlátók arányának csökkenése, és Magyarországon a borúlátók térnyerése egy javuló trendet tört meg, míg szlovákok esetében a mutató értéke nem volt ilyen alacsony 2004 óta. Miközben várakozásaiban nem történt jelentős változás, a többi országban megfigyelt változások nyomán a magyarok mellett a lengyelek a legkevésbé pesszimisták a régióban. Összességében azonban a legkevésbé borúlátó nemzetek esetében is csak tízből ketten várnak fellendülést, a többség még ezekben az országokban is stagnálást vagy romlást vár.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

BÉT: nyugodt nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 400,76 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 94 132,71 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 13. 16:10
A Ferencvárosi Önkormányzat pályázatot hirdet a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjá...
Kiszámoló  |  2025. május 13. 10:54
A tegnapi hozzászólásokból az jött le, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy mennyire olcsó az áram Ma...
Holdblog  |  2025. május 13. 07:49
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra.
KonyhaKontrolling  |  2025. május 13. 07:45
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több sze...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 13. 18:36
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem