Vége a tébolyult kamatversenynek: árnyékra vetődnek a betétvadászok!

Pénzcentrum2010. április 30. 09:02

A bankok betétállományi adatait jelentősen torzíthatja, hogy a kamatverseny idején a bankok között sokszor ugyanazok az összegek kavarogtak - írja a Napi Gazdaság. A bankok tébolyult kamatversenye nem biztos, hogy erősítette az ügyfelek megtakarítási tudatosságát, a kommunikációs bombázás és a betétekről szóló reklámáradat sokakat tévútra terelhetett.

Az OTP Bank szerint a kormányzat megszorító intézkedéseinek hatására (a 13. havi nyugdíj és a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének megszüntetése), valamint a magánszférában az év végi bónuszok és jutalmak elmaradása miatt csökkent a piacon megjelenő új források volumene.

Forró pénz a Raiffeisen szakértői szerint továbbra is jelen van, bár becslésük szerint ennek tömege a kamatok csökkenésével mérséklődik, egyre kisebb lesz ugyanis az a plusz kamatösszeg, amelyet akár egy nagy állomány átmozgatásával el lehet érni.

Dinsdale Julianna, az Allianz igazgatója szerint, amíg a bankok és a pénzintézetek kínálatában szerepel magas, akciós kamatot kínáló megtakarítási termék, addig mindig lesznek forró pénzes ügyfelek, akik az egyes pénzintézetek kamatajánlata közötti különbségben rejlő extra bevételt szeretnék realizálni. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb valakinek a megtakarításra szánt összege és minél nagyobb az akciós kamat és a piaci átlagkamat (standard ajánlat) közötti eltérés, annál jobban megéri a megtakarításra szánt pénzösszeget a legjobb kamatot kínáló pénzintézethez mozgatni.

Természetesen ezt a pénzintézetek szeretnék megakadályozni, ezért szigorítják az akciós kamatajánlathoz kapcsolódó feltételeket. Az akciós kamatajánlat kihasználása akkor éri meg az ügyfélnek, ha a piaci átlag fölött elérhető extra kamatbevétel több mint a pénz mozgatásával járó kiadás (például számlanyitás, készpénzfelvétel vagy utalás költsége, feltételek teljesítésének költsége).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Budapest Banknál úgy látják: tény, hogy előfordul "forró pénz", de nem ez a jellemző. A nagy összegeket mozgató ügyfelek esetében is azt tapasztalják, hogy inkább bankon belül keresnek alternatív befektetési formákat.

A CIB szakértőinek becslése szerint minden ötödik, jelentősebb összeget megtakarító ügyfél tekinthető kamatvadásznak. Tavaly minden bank visszavett a hiteleket népszerűsítő aktivitásából és a pénz egy részét betétgyűjtésre allokálta át. A banknál úgy látják, hogy a tartós befektetési szerződés bevezetése is a megtakarítások "röghöz kötését" ösztönzi, így a kamatvadász-volumen csökkenésére számítanak.

Címkék:
röghöz kötés,