Az 52 évnél idősebb magánnyugdíjpénztári tagok 2009. végéig eldönthetik, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe. A megnyitott mérlegelési lehetőség több mint százezer embert érinthet. Az Évgyűrűk és a Tárki nyugdíjszámító modellje kimutatta, hogy az életkor nem determinálja egyértelműen a helyes döntés irányát. A pénztártagoknak érdemes tájékozódniuk milyen kilátásaik vannak az egyik vagy a másik rendszer tagjaként, hiszen több tényező; a folyamatos munkaviszony, az eddigi felhalmozás nagysága, vagy a magas munkaerőpiaci státusz karakterisztikusan befolyásolja a számítások eredményét.
Az Országgyűlés június végén fogadta el azt a törvényt, mely szerint az 52 évnél idősebb magánnyugdíjpénztári tagok, illetve a pénztárak egykori - ma már nyugdíjas - tagjai 2009 végéig eldönthetik, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe. A most felkínált mérlegelési lehetőség 120 ezer tagot érinthet.
"Az Évgyűrűk és a Tárki közös nyugdíjszámító modellje kimutatta, hogy a döntési helyzetben lévő pénztártagok esetében az életkor nem alkalmazható hüvelykujj-szabályként az átlépés szükségessége tekintetében, hiszen az nem determinálja egyértelműen a helyes döntés irányát." - összegezte Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója.
Az Évgyűrűk adatbázisán alapuló számítások alapján több tényezőnek is kiemelt szerepe van a várható eredmény tekintetében. A konkrét adatok azt mutatják, hogy a folyamatos munkaviszony, az eddigi felhalmozás nagysága, vagy a magas munkaerőpiaci-státusz döntően befolyásolja a számítások eredményét.
A pénztártagoknak érdemes tájékozódniuk milyen kilátásaik vannak az egyik vagy a másik rendszer tagjaként, hiszen az iskolai végzettség és a munkaerő piaci státus akár 2-3 évvel is odébb tolhatja azt az életkori határt, amely felett vagy alatt a visszalépés vagy a maradás mellett érdemes dönteni. A rossz döntés pedig akár 5-10 %-kal kisebb kezdő havi nyugdíjat eredményezhet, azaz akár évente közel egy havi nyugdíjat is veszíthet, aki elhamarkodottan dönt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A pénztárak kezében az információszolgáltatás a legjelentősebb eszköz, mellyel támogatni tudják tagjaikat a megalapozott döntés meghozásában. Ezt a célt szolgálja a 2010-től életbe lépő változásokat is figyelembe vevő nyugdíj-kalkulátorunk" - mutatott rá Fórizs Sándor, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár elnöke. A döntéseket támogatandó az Évgyűrűk megnyitotta kalkulátorát az érdeklődők számára, a várható járadék kiszámolható a pénztár honlapján, így az érintettek átgondoltabban dönthetik el, érdemes-e élniük a váltás lehetőségével.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







