18 °C Budapest

Korán örültek az ügyfelek: nem mindenkinek jár a német betétbiztosítás!

Pénzcentrum
2008. október 7. 13:00

A pénzintézet szóvivője szerint égnek a vonalak a Deutsche Bank ügyfélszolgálatain, mióta Angela Merkel kancellár-asszony bejelentette a német betétbiztosításra vonatkozó állami rendeletet. A vonalak másik végén lévő brit betétesek egytől-egyig arra kíváncsiak, hogy külföldi állampolgárokra is vonatkozik-e garancia?

A kétségbeesett brit betétesek többsége élni kívánt a német betétvédelmi program adta lehetőségekkel, de úgy tűnik egyelőre csalódniuk kell. A Deutsche Bank szóvivője elmondta, hogy a bejelentést követően semmilyen tájékoztatást nem kaptak a részletes feltételrendszerről. Hiába árasztották el őket telefonhívásokkal, nem tudtak érdemi információt adni az érdeklődőknek.

A britek azt szerették volna megtudni, hogy rájuk is vonatkozik-e a német betétvédelmi program, mert akkor tömegesen választanák a német számlanyitást a maradék pénzük megmentése érdekében. A helyzet jelenleg rendkívül zavaros, ha ki is terjesztik a külföldiekre a rendeletet, azok akkor is egy hosszú procedúra elé néznek.

A számlanyitás szabályai Németországban meglehetősen szigorúak. Az ügyintézést csak személyesen lehet lebonyolítani valamelyik német bankfiókban és a személyazonosság igazolása mellett a pénzmosási törvénynek megfelelő nyilatkozatokat is meg kell tenni. Amennyiben a pénz ingatlan, vagy autó eladásából származik, akkor be kell mutatni az adásvételi szerződést. Ha egy másik számláról vezetik át a pénzt, akkor banki információra vagy a korábbi bankszámlakivonatok bemutatására van szükség.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm