Új népbetegség zúzza szét a magyar munkahelyeket: ezek a tünetek, rengetegen küzdenek vele

Latyák Balázs2023. október 8. 13:00

Nincs is annál kellemetlenebb helyzet, mint amikor egy cégvezető úgy érzi, minden a legnagyobb rendben van a vállalkozásában, ám a munkavállalók a rengeteg feladattól, a túlzott leterheltségtől már csak árnyékai önmaguknak. Márpedig ez könnyedén komoly problémákhoz vezethet. Szerencsére van néhány támpont, amiket betartva a folyamat még idejében megállítható lehet.

Jelentős figyelem hárult az utóbbi időben a „munkahelyi wellnessek” kialakítására, a cégvezetők ugyanis elkezdték felismerni, hogy vállalkozásuk eredményeit milyen komolyan befolyásolja a munkavállalók egészsége és kipihentsége. Főleg mostanában, mikor a globális gazdaság lendülete alábbhagyott, az ügyféligények viszont nem változtak, a gazdasági racionalizáció jegyében pedig az elbocsátások mindennapossá váltak. Ezen felül a vállalati költségeket is vissza kell szorítani, miközben az erőforráshiány plusz terheket rótt a munkavállalókra.

Nem véletlen, hogy a kialakult helyzet sok vezetőt megroppantott lelkileg, és úgy érzik, össztűz zúdul rájuk.

De mit tehet egy cég a munkavállalók túlterheltségekor, milyen módszerekkel tudják fenntartani a dolgozók egészséges munkaterhelését? – merül fel sokakban a kérdés. Erre sajnos tökéletes válasz nincsen, ám a Quickanddirtytips összegyűjtött néhány támpontot, amivel vezetők és munkavállalóik egyaránt gyökeres változást érhetnek el a tehermentesítés terén.

Érdemes monitorozni a munkavállalókat

Fontos, hogy egy vállalkozás vezetője mindig tisztában legyen azzal, hogy csapata tagjainak mik az aktuális szükségletei. Tisztáznia kell, hogy a munkavégzés feltételei nem túl szigorúak-e, hogy a saját és vele együtt a beosztottak által alkotott összkép kívülről hogyan fest. Lényeges továbbá, hogy a csapattagok mennyire vannak leterhelve, azaz meddig tart a valódi munkaidejük, és mennyire elkötelezettek a cég iránt. Hiszen könnyen előfordulhat, hogy bár úgy tűnik, mindenkit örömmel tölt el a munka, valójában azonban a dolgozókat már csak a havi fizetésük marasztalja a cégnél.

Mint ahogyan az is elég kínos helyzetet eredményez, amikor a vezető nyílt és mosolygós tekinteteket vár, de csak unott és egyhangú arcokkal találkozik.

Ilyenkor fel kell tennie a kérdést, hogy vajon minden jól megy-e a cégénél, a munkavállalók mennyire boldogulnak a hétköznapokban, esetleg túlterheltek-e? Ennek eldöntésében a következő állítások számba vétele biztosan segítenek neki:

  • A csapattagok unalmasak és fáradtak, szívesebben lennének bárhol máshol.
  • Nem túl együttműködők, a közös munkába egyáltalán nem fektetnek energiát.
  • Kerülik a beszélgetéseket, kizárólag a feladatok ütemezésre és azok teljesítésére összpontosítanak.
  • Nem tudják kezelni a stresszt és a bizonytalanságot, az ilyen pillanatok túl sok energiát igényelnek tőlük.

Ha ezek közül egy kijelentés is igaz a csapattagokra, akkor bizonyára túl nagy nyomás nehezedik rájuk, kicsit lazítani kellene a gyeplőn. Hosszú távon ez a lépés biztosan eredményre vezet majd.

Rendet kell tenni a prioritások terén

Szinte mindenki érezte már úgy magát, hogy ugyan tornyosultak előtte a feladatok, de egyszerűen nem tudta hova kapjon hirtelen. Bármilyen hihetetlen, de így van ezzel a legtöbb vezető is a csapatát illetően. A Quickanddirtytips szerint legalábbis amikor arra kérik őket, hogy határozzák meg a legfontosabb prioritásukat, akkor általában nem tudnak egyet sem kiemelni.

Ám ha minden prioritást egyformán kezelnek, az könnyen a munkavállalókon csattan majd, azaz túlterheltté válhatnak. Ezért a vezetőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy a munkavállalók számára minden prioritásuk egy külön feladatot jelent, így célszerűbb lehet, ha csak egy feladatra koncentrálnak. Ám hogy melyik legyen az, ahhoz a következő kérdéseket kell tisztázniuk magukban:

  • Ez a prioritásom a legfontosabb?
  • Ez a feladat is olyan fontos, mint a többi?
  • Elég fontos valami ahhoz, hogy kockáztassam a csapatom egészségét?
  • Mi lenne a következménye annak, ha ezt a feladatot eltörölnénk vagy legalábbis elhalasztanánk?

Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy amennyiben egy vezető nem lát lehetőséget arra, hogy a prioritásait ezen gondolatok mentén rendezze, úgy egészen biztosan nem összpontosít eléggé arra, hogy a vállalkozásáról alkotott összkép jó legyen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Valódi döntések a munkába fulladás ellen

Ahogyan az korábban már elhangzott, a prioritások általában mindig komoly munkát jeletenek. Vegyünk egy példát: prioritásként fogalmazza meg egy cég, hogy javítja és hatékonyabbá teszi egy ügyfélszolgálat működését, ami magában foglalja egy teljes hónap vásárlói visszajelzéseinek az áttekintését és a szokásos napi működés felülvizsgálatát. Ez összességében borzasztóan sok feladat, és komoly leterheltséget okoz a munkavállalóknak, amivel a cégvezető is tisztában van, ezért kénytelen döntést hozni arról, hogy melyik részfeladatot és hogyan végezzék el először.

Ezekben a helyzetekben azonban mindig meg lehet állni egy pillanatra, és pár alapvető szabályt lefektetni. Mondjuk a következőket:

  • A munkavállalók csináljanak kevesebb dolgot egyszerre.
  • Végezzék el a feladataikat kreatívabban és hatékonyabban.
  • Ne törekedjenek mindig a maximális tökéletességre.
  • Dolgozzanak inkább tovább egy feladaton, úgy a végeredmény jobb lehet.
  • Fogadják el mások segítségét, még ha az a csapatunkon kívülről érkezik is.

Összességében azt kell átgondolni, hogy van-e esetleg a projektben olyan teendő, amit ki lehetne hagyni vagy át lehetne ütemezni későbbre? Lehet-e egyszerűsíteni bizonyos részfeladatokat, mondjuk az ügyfélszolgálatos példához visszatérve, nem az összes vásárlói visszajelzést, csak annak a 20 százalékát átnézni, és abból konkrét mintákat gyűjteni?

Törekedni kell mások támogatására

alán a legtöbb munkavállalónak nem kell sokat magyarázni, hogy milyen az, amikor bár valamit nagyon szeretnénk önállóan megoldani, de arra mégsem adódik mód. Ilyenkor jó, ha kéznél van egy olyan csapat, aminek a tagjai képesek segítséget nyújtani egymásnak, vagy legalábbis azt a tudatot erősíteni az elakadt kollégájukban, hogy nincsenek egyedül.

A tehermentesítés persze a közösségnek csupán az egyik nagy előnye, de ennél sokkal többet is adhat egy vállalkozásnak: sokkal több ötlet születhet meg egy csapatban, és az azokkal kapcsolatos hipotéziseket is könnyebben lehet tesztelni.

Vegyük csak az olyan vezetőket, akik éppen a csapatuk túlhajszoltságának megoldásával foglalkoznak. Az ilyen esetekben jól működhet, ha létrehoznak egy olyan fórumot (pl.: közös chatszoba), ahol a munkavállalók megbeszélhetik az aktuális kihívásaikat, támogathatják egymást, és talán néhány olyan ötlettel is előállhatnak, amire a vezetőjük még nem gondolt. Ráadásul ebbe a rendszerbe könnyedén bevonhatók a cég más csoportjai is, akik még több ötlettel tudnak szolgálni a működést illetően. Hiszen ha valami már a pénzügyi osztályon bevált, akkor nagy valószínűséggel más részlegnek is a hasznára válik majd, ezzel jelentős terhet levéve a vezetők és munkavállalók válláról.

Címkék:
hrcentrum, karrier, munkaerőpiac, munkavállalók, együttműködés, probléma, kiégés, vezető, munkakörülmények, feladatok, vállalkozások,