Indul az elbocsájtási hullám Magyarországon? Egyre több munkahely szorul sarokba

Pénzcentrum2022. december 9. 16:32

Árfolyamingadozás, szakemberhiány, költségnövekedés, infláció és anyaghiány – mindezek a tényezők együttesen a kkv-k 53 százaléka szerint jobban sújtják a hazai vállalkozások működését, mint a koronavírus járvány. Az infláció folyamatos emelkedése ráadásul 10-ből 9 céget érint hátrányosan, amit elsősorban a működési költségek csökkentésével és áremeléssel próbálnak ellensúlyozni.

Az elmúlt félévben számos kihívással kellett megküzdenie a cégeknek. A harmadik negyedéves eredmények szerint a szakemberhiány helyett már az árfolyamingadozás hátráltatta leginkább a cégek működését az elmúlt fél évben (34%). Emellett a költségek növekedése (26%), az infláció (22%) és az anyaghiány (21%) hasonló arányban jelent meg az üzletmenetet nehezítő körülményként – írja közleményében a K&H.

„Egy éve folyamatosan nő azon cégek aránya, melyeknek működését akadályozza az árfolyamingadozás és az abból fakadó bizonytalanság. Szám szerint ez azt jelenti, hogy a tavalyi eredményekhez képest 13 százalékkal nőtt azon cégvezetők száma, akik így nyilatkoztak. Az eredmény nem meglepő, mivel az utóbbi hónapokban az euró- és a dollárárfolyam tekintetében, akár 50 forintnál nagyobb eltérés is előfordult. Ez a vállalkozásoknak komoly költségnövekedést jelenthet, valamint megnehezítheti a tervezést és az árazást” – mondta el Rammacher Zoltán, a bank kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Növekvő inflációs teher

A magas infláció nemcsak hazai, de globális szinten is probléma: a globális inflációs ráta 12,1%, míg az EU-s átlag 11,5% volt, ami az Európai Központi Bank elnöke szerint még nem érte el a csúcspontját. „Március és november között több mint két és félszeresére, 8,5 százalékról 22,5 százalékra nőtt a magyar infláció, ami komoly terhet ró a cégekre, hiszen ezzel együtt az alapanyag- és a működési költségek is folyamatosan emelkednek. Az infláció ezért egyre meghatározóbb szerepet tölt be a cégek mindennapjaiban, már a kkv-k 87 százalékát érinti hátrányosan a magas árszínvonal” – mondta el a szakértő.

A cégek közel negyede (23%) már be is vezetett valamilyen megszorító intézkedést és szinte ugyanennyien (22%) vannak azok, akik a jövőben tervezik ezt. A többség a működési költségek csökkentésével és áremeléssel, de van, aki létszámleépítéssel vagy a bérköltségek csökkentésével próbálja mérsékelni az infláció negatív hatásait. Mindezzel összefüggésben a cégvezetők többsége (53%) úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági környezet egyértelműen hátrányosabban érinti a vállalkozása működését, mint a koronavírus járvány. Minden negyedik cég pedig nem tud különbséget tenni a járvány és a mostani gazdasági helyzet között, mivel egyaránt negatív hatással vannak a cég életére. 

Címkék:
kkv, K&H, járvány, drágulás, infláció, gazdaság, munkaerő, magyar, cégek, munkaerőhiány, költségek, cégvezetők, árdrágulás,