Az inflációt a diákmelósok bére sem gyűri le: egyre rosszabb helyzetben a magyar fiatalok

Pénzcentrum2022. október 21. 15:02

A diákmunkások átlagos órabére 2022 nyarán már meghaladta az 1500 forintot, a bérek azóta is emelkedtek, és ajánlatokban sincs hiány, hiszen a diákmunka nem szezonális, hanem az év egészében elérhető lehetőség.

A nyári hónapokban 14–18 ezren dolgoztak – tájékoztatott Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója. Az ország (és Európa) legnagyobb diákszövetkezeténél a nyári hónapokban munkát vállaló fiataloknak összesen 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki. A ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, ami azt jelenti, hogy az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot – derül ki a szervezet közleményéből.

A nyári keresetek az elvárások felső sávjában vagy azok fölött szóródtak. A diákmunka átlagórabére nemcsak az idei minimál-órabér 1150 forintos összegét haladja meg, de megfelelt a diákok elvárásainak is. A diákok nagyjából 80 százaléka 1150 és 1500 forint közötti összegben határozta meg az „elfogadható nettó órabér” szintjét.

A munkalehetőségek ősszel is nyitva állnak, és a fiatalok élnek is velük. A már említett felmérésben közel háromnegyedük mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett is. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően már magasabb; a kiadások – például az albérleti díjak – olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit – mondja a vezérigazgató.

A szeptemberi adatok szerint van olyan régió, ahol a diákmunkások száma mindössze 10–15 százalékkal marad el a nyári hónapokban regisztrálttól. Az egy diákra eső ledolgozott órák száma szeptemberben megközelítette a júniusi szintet, és a partnercégek száma sem esett vissza jelentősen a nyári csúcsszezon elmúltával. Kott Zoltán szerint ezért is helyesebb, ha a diákmunkára egész éves lehetőségként tekintünk, amelyben a nyári hónapokban – a nyilvánvaló „szezonális hatások” miatt – kiemelkedő mutatókról lehet beszámolni, de amely ősztől tavaszig ugyanúgy nyitva áll a fiatalok előtt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagy fesztiválok már nincsenek, de a diákmunkások körében népszerű irodai vagy áruházi álláslehetőségekből ősszel sincs hiány. A bérek a rendkívül magas infláció miatt a gazdaság szinte valamennyi szegmensében emelkednek, a munkát vállaló diákok az év utolsó hónapjaiban is megtalálhatják számításukat.

Címkék:
hr, forint, diákmunka, nyári szünet, nyár, drágulás, infláció, diákok, bérek, órabér, fiatalok, árdrágulás,