Infláció követő bérezés? Van, ami még ennél is fontosabb a magyar dolgozóknak

Pénzcentrum2022. szeptember 29. 10:28

A gazdasági nehézségek munkaerőpiacra gyakorolt hatásai csak fokozatosan, késleltetve mutatkoznak. A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez. 55 százaléknyian egyelőre nem érzik úgy, hogy ha arra kerülne sor, egy munkahelyváltás nehezebb volna számukra, mint egy évvel korábban – derült ki a Trenkwalder szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

A fogyasztói árak elszabadulása nyomán augusztusban fordulóponthoz ért a munkaerőpiac: a 15 százalék fölé kúszó infláció immár teljesen semlegesíti a bérnövekedés ütemét, a következő hónapokban pedig a reálbérek csökkenése is valószínűsíthető. Ebben a helyzetben mérte fel a Trenkwalder 500 fős felmérésében a versenyszféra munkavállalóinak fizetésükkel, illetve jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatos attitűdjeit.

Az infláció hatásait a munkavállalók is érzékelik, ez is közrejátszik abban, hogy a válaszadók 49 százaléka elégedetlen jelenlegi bérszintjével. A fizetésükkel elégedetlenek 28 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 34 százalék 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartanának megfelelő mértékűnek.

A fizetéssel való elégedettség nincsen szoros összefüggésben azzal, hogy az illető részesült-e már év közben is béremelésben: az elégedetlenek 44 százalékának év közben is növekedett a fizetése. Az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért már 68 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat.

Egyelőre nem a biztonság áll a középpontban

„A felmérés is megerősíti azt a megállapítást, hogy a munkaerőpiac lassabban fordul recesszióba, mint a gazdaság egésze – mondta Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A válaszadók 62 százaléka számít arra, hogy romlik az anyagi biztonsága a következő hónapokban, ugyanakkor 55 százalékuk most sem érzi nehezebbnek a szakmájában történő elhelyezkedést, mint egy éve. Hasonló arányú bónuszra, jutalomra pedig 50 százalékuk idén ugyanúgy számít, mint tavaly.”

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A gazdasági realitások ugyanakkor már átlépték a háztartások küszöbét, így egyre jobban kitapinthatók kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban.

Például az inflációt lekövető bérnövekedésnél a munkavállalók 67 százaléka már fontosabbnak tartja a munkahelyének biztonságát. És bár 58 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy ha jövőre nem emelkednek a juttatásai, akkor biztosan felmondanának a munkahelyeiken, a munkáltatók szempontjából reményt keltő fejlemény lehet, hogy az összes válaszadó 61 százaléka átmenetileg megelégszik azzal, hogy amennyiben a munkáltatója nehezebb helyzetben működik, 1-2 éves átmeneti időre fizetésemelésének egy részét nem anyagi juttatásként (például home office lehetősége, képzés, utazási költség, stb.) kapja.

Címkék:
hrcentrum, karrier, munkahely, munka, munkavállaló, infláció, válság, munkaerőpiac, anyagi helyzet, munkavállalók, munkavállalás,