Ennyit szakíthat most egy pék Magyarországon: ezért kerül már 800 forintba a kenyér?

Buzás Borbála2022. szeptember 8. 16:03

A nemrég megjelent inflációs adatok alapján idén augusztusban 64%-kal került többe a kenyér, mint egy évvel a korábban. A kenyér és péksütemények drágulását mindenki megtapasztalhatta, az áremelkedés mögött álló okokként viszont leggyakrabban az ukrán búzaexport kiesését és az energiaárak elszállását szokták felhozni. Azonban könnyen lehet, hogy a munkerőhiány és a béremelkedések is közrejátszanak ebben: a Pénzcentrum most olyan álláshirdetést talált, amiben félmillió forint feletti fizetéssel toboroznak pékeket.

Itthon az utóbbi időben általános munkaerőhiányt tapasztalhattunk, ami a munkaadókat egyre nehezebb helyzetbe hozza. Egyrészt emiatt, másrészt az idei áltlanos béremelések és a magas infláció miatt kénytelenek egyre magasabb fizetést ajánlani, ráadásul most már egyre több álláshirdetésben szerepelnek konkrét számok a bérezéssel kapcsolatban. A Pénzcentrumnál most egy ilyen kirakatfizetéses hirdetést találtunk: nem kevesebb, mint 550 és 650 ezer forint közti bérezéssel keresnek pékeket, ráadásul mellé még bónuszjuttatásokat is ígérnek.

Kiket keresnek?

A hirdetés szerint egy nemsokára nyíló kézműves pékségbe keresnek pékeket. Azonban nem mindenki felel meg a félmillió feletti fizetéssel kecsegtető munkakörbe: szakképzett jelentkezőket várnak pékipari szakmunkás végzettséggel, de szintén elvárás a 3–5 év szakmai tapasztalat, valamint munkára és környezetre való igényesség. A hirdetésben nem szerepel, hogy bruttó vagy nettó bérről van szó, így érdemesebb feltételeznünk, hogy ez a bruttó fizetés.

Bruttó 550 ezer forintos fizetés mellett nettó 365 ezer forintot kaphat kézhez egy pék, a bruttó 650 ezerből pedig 432 ezret lehet hazavinni.

Ehhez jön még a hirdetésben említett bónusz is, bár ezzel kapcsolatban nem tudunk meg semmi konkrétat. Az állást egyébként Diósdon hirdették meg, ami meglepő, hiszen általánosságban elmondható, hogy a legmagasabb bérekre a fővárosban lehet számítani, nem vidéken.

Most éri meg péknek állni?

Megnéztük azt is az álláshirdetések között, hogy ezek alapján máshol milyen béreket ajánlanak a pék szakképzettséggel rendelkezőknek. Sopronba például havi 280 ezres nettó fizetéssel keresnek cukrászokat, ami mellé adnak munkába járási támogatást is, de Győrben van olyan hirdetés is, ahol már nettó 300–400 ezer forintot fizenének a pék/betanított pék munkakörre jelentkezőknek. Budapesten nettó 360 és 410 ezer közötti bérrel toboroznak szakképzett pékeket kézműves pékségbe, vagyis a Diósdon nyíló üzlet által kínált bér versenyre kelhet a budapesti fizetésekkel a pékszakmában.

A KSH adatai alapján egyébként pék, édesiparitermék-gyártó munkakörben átlagosan bruttó 253 134 forint volt a fizetés országszerte 2021-ben, ami a mostani álláshirdetésben említett bruttó 550 ezres alsó bérhatárnak jóval kevesebb, mit a fele. A tavalyi egész éves átlaghoz képest úgy látszik, emelkedhettek a bérek. Aki most keres munkát pék szakképzettséggel, annak igazán jó lehetőségei vannak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legdurvább drágulás

Az, hogy a pékeknek most ilyen magas fizetéseket adnának, nem csak a bérek növekedésével függhet össze. Pont a pékségeket és a sütödéket sújtja az egyik legjobban az orosz-ukrán háború és az energiakrízis. Az utóbbi egy évben óriásit drágult a liszt, de a rezsiárak brutális emelkedése lehet, hogy csak most fog igazán begyűrűzni a kenyér- és a péksütemények árába.

A most a pék állásokban meghirdetett béreket nézve viszont arra lehet következtetni, hogy a brutális kenyér- és péksüteménydrágulást nem csak az alapanyag- és energiaárak elszállása okozta, hanem egy jelentős béremelés is végigmehetett ebben a szakmában. Ez a munkaerőhiánnyal társulva együttesen pedig az eredményezhette, hogy most már fél millió feletti kezdőfizetéssel keresnek pékeket nem csak Budapesten, de vidéken is.

Mondd el, hogy élsz!

Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.

Címkék:
hrcentrum, hr, fizetés, rezsicsökkentés, drágulás, kenyér, infláció, pék, bérek, pékség, pékáru, árdrágulás, nettóbér, energiakrízis,