Újabb fordulat a Tungsram-ügyben: 1000 állást ajánlott fel a főváros az elbocsátott dolgozóknak

Pénzcentrum2022. május 4. 09:56

Ezer álláshelyet ajánl fel Budapest annak a 400 dolgozónak, akit a Tungsram az év végéig bocsát el fővárosi gyárából - jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy újpesti sajtótájékoztatón kedden. A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy ez az ezer munkahely a fővárosi cégeknél lévő betöltetlen álláshelyekből jön össze: a BKV, a Vízművek és a Gyógyfürdők pozícióit ajánlják.

Kiss Ambrus szerint nem jelent jelentős többletkiadást az új munkavállalók felvétele, mert elmondása szerint ezeket a munkákat most is el kell végezni, így jelenleg túlórákat fizetnek ezek a vállaltok. A pozíciókon túl állásbörzét és munkaerőpiaci segítséget is ígérnek az elbocsátandó dolgozóknak, utóbbit olyanoknak, akik évtizedek óta a Tungsramnál dolgoznak, ezért számukra nehézséget okozhat az álláskeresés, önéletrajz írás - írja a Népszava.

Április 26-án jelentette be a Tungsram Csoport, hogy öt hazai gyárából év végéig elbocsát 1600, főként a hagyományos izzók gyártásában részt vevő, illetve irodai dolgozót. A cég közleménye szerint a leépítéssel és átszervezéssel a megmaradó üzletágakban 1500 munkahelyet tudnak megtartani.

Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA

Címkék:
hrcentrum, cég, munkahely, elbocsátás, munkavállaló, leépítés, állás, kirúgás, felmondás, vállalat, dolgozó, tungsram, tömeges leépítés,