Rengeteg magyarnak csak álom az egyensúly: százezreket temet el a munka

Pénzcentrum2020. május 11. 16:02

A magyar cégek látszólag kifejezetten nyitottak az atipikus munkavégzésre, a statisztikai adatok azonban mást mutatnak. Ez utóbbi szerint ugyanis a magyar szülőknek csak egy kis hányada tudja ellátni munkahelyi és családi kötelezettségeit is megfelelően. Ám minél magasabb iskolai végzettsége van valakinek, annál valószínűbben talál olyan munkát, amely mellett lehetősége van ellátni gyermekeit.

A napokban látott napvilágot a KSH Munkavégzés és családi kötöttségek című kiadványa, mely a 2018/2. negyedéves adatokat összegzi, és felvázolja a statisztika tükrében azokat a nehézségeket, melyekkel a munka melletti gyermeknevelés miatt kell szembenézniük a magyar szülőknek. Azon belül is főként a nőknek. 

Mint kiderült, a kisgyermekes szülők számára különösen nehéz az egyensúly megteremtése, jó megoldásként működhetnének az atipikusfoglalkoztatásiformák széles körű alkalmazása - erre azonban még várnunk kell. Persze a jelenlegi járványhelyzetben számos kényszermegoldás született, ám hogy ezeknek lesz-e hosszú távú hatásuk Magyarországon, egyelőre még nagy kérdés.

A szomszéd kertje

Az Európai Unió sok országában már a járvány előtt is jelentősen előrébb tartottak ebben a kérdésben, mint Magyarország. Az Eurostat adatai szerint Hollandiában ás Finnországban például a dolgozók 14,1 százaléka rendszeresen dolgozott home officeból, a hollandoknak ráadásul 23 százaléka időnként végzett otthoni távmunkát, ez összesen több, mint a dolgozók egyharmada. Az uniós átlag rendszeres otthoni munkavégzésben 5,4 százalék, időnként pedig 9 százalék tehette meg, hogy otthonról dolgozik.

Magyarországon 2018 II. negyedévében a 18-64 éves, családi kötöttségekkel rendelkező alkalmazottak száma 1 millió 257 ezer volt, 5 százalékuk részmunkaidőben dolgozott (döntően a nők), 5,4 százalékuk pedig jellemzően vagy alkalmanként az otthonában. A rendszeresen vagy alkalmanként távmunkát végzők aránya 2,5 százalék volt (többségében férfi).

Mennyire megengedőek a magyar munkahelyek?

A munkaidő rugalmas kezelése sokkal fontosabb a magyar cégeknek, mint azt gondolnánk, hiszen egy októberi felmérésből kiderült, hogy a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalói számára. Arról nem is beszélve, hogy óriási megtartó ereje van a munkaadó egy-egy olyan döntésének, mely a lehetőséget ad a dolgozó szülőnek ara, hogy megfelelően gondozza gyermekét anélkül, hogy külső segítséget kelljen kérnie.

A hivatal adataiből kiderült az is, hogy 2018 II. negyedévében a 18-64 éves, családi kötöttségekkel rendelkező alkalmazottak 41 százalékának volt lehetősége arra, hogy munkaidejének kezdetét, illetve végét a gondozási feladatai miatt módosítsa.

A kis cégek, a 10 fős, vagy az alatti telephellyel működők jellemzően sokkal rugalmasabbak ebben a kérdésben, mint a nagyobbak. Kiderült az is, hogy leginkább csak egy bizonyos szűk társadalmi réteg számára elérhetőek azok a kedvezmények, melyek megkönnyítik a gyerekek gondozását. Ugyanis minél magasabb végzettségű egy munkavállaló, annál könnyebben fér hozzá a rugalmas munkavégzéshez, nyilván főleg azért, mert ők jellemzően szellemi munkakörökben dolgoznak, ami sok esetben nem helyhez kötött.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szellemi foglalkozásúak ilyen jellegű szabadsági foka kétszerese a fizikai munkakörben dolgozókénak.

 

Ahogy a fenti ábrán is jól látszik, a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők számára jelenti a legnagyobb nehézséget az, hogy módosítsa a munkaidejét gondozási feladatai miatt (80,41%), őket a mezőgazdasági munkából élők követik (72,1%). 

Hozzájuk képest kifejezetten könnyű helyzetben vannak az irodai és ügyviteli foglalkozásúak, mindössze 41,3 százalékuknak okoz gondot munkájuk miatt gondozni gyermeküket - jellemzően ezekben a munkakörökben több a nő, és megfelleő otthoni internetes kapcsolattal az ilyen jellegű munkák viszonyleg egyszerűen elláthatók irodán kívül is. Ugyanez a helyzet az első három sorban megjelenített, felsőfokú képesítést igénylő munkakörökben dolgozók is. 

Címkék:
hrcentrum, otthon, gyermek, ksh, munkaidő, szülő, cégek, rugalmasság, anyaság,