Elfogták az adócsaló luxusnyugdíjast

Pénzcentrum/MTI2011. május 17. 13:33

Elfogták az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót kedden; az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt kuratóriumi elnöke eltűnt a bírósági tárgyalásról, ezért keresték - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI-vel.

A szóvivő tájékoztatása szerint a férfit Budapest egyik közterületén sikerült elfogniuk az NNI munkatársainak. Bartha László az üggyel kapcsolatban több információt egyelőre nem tudott közölni, későbbre ígért tájékoztatást.

Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, egykori rendőr ezredes ellen 2008 áprilisában indítottak nyomozást. A gyanú szerint a közhasznú alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert Ázsiából arra hivatkozva, hogy az adomány, ám a behozott árut értékesítették. Földesi-Szabót azzal is gyanúsítják, hogy eltulajdonította az alapítvány sok száz millió forintját.


Földesi-Szabó fényképe a BRFK honlapjáról


Földesi-Szabó László képviselőjelöltként indult a tavalyi országgyűlési választásokon Tolna megyében a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) színeiben. Mentelmi jogát az ellene folyó büntetőügy miatt felfüggesztették; a szavazáson harmadik lett a jelöltek között.

Tavaly december 22-én Földesi-Szabót milliárdos csempészés és sikkasztás miatt hét év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Fővárosi Bíróság. A tárgyaláson azonban az elsőrendű vádlott az elsőfokú ítélet indoklásának felolvasása közben, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatását indítványozta volna, felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.

Amikor a bíró észlelte, hogy a vádlott engedély nélkül távozott, kérte az ügyvédet, hogy telefonáljon védencének, ám Földesi-Szabó mobiltelefonja foglaltat jelzett. Ezt követően a bíró elrendelte Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását és a kézre kerítéséhez szükséges intézkedéseket, mert - mint mondta - a "tette magáért beszél", továbbá az első fokon kiszabott hétéves szabadságvesztés is indokolttá teszi fogva tartását.

Földesi-Szabó László azóta szerepelt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) top 10-es körözési listáján, a Fővárosi Bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt, szökésben is fizette a gyerektartást Földesi-Szabó László. A milliárdos gazdasági bűncselekmény miatt elítélt 52 éves alapítványi elnök még távozása előtt azt kérte a bíróságtól, hogy 150 ezer forintos nyugdíjából vonják le a gyerektartást.

Az egykori rendőr ezredesnek korábbi házasságából született egy gyermeke, aki most kamaszkorú, rajta kívül Bálint Antónia volt szépségkirálynő hároméves kislányáról is kell gondoskodnia Földesi-Szabónak. A gyerektartást a szökevény 150 ezer forintos nyugdíjából vonják.

 

Címkék:
országgyűlési választások, szépségkirálynő, nemzetközi elfogatóparancs, mentelmi jog,