Készpénz az autópályán: lefülelt mutyi, repülő "Nokiás-doboz"

Pénzcentrum2010. június 29. 18:32

Kattant a bilincs annak a korrupt orosz hivatalnoknak a kezén, aki színlelt szerződésekkel üzleti előnyt biztosított egy vállalkozásnak, amiért busás kenőpénzt ütötte a markát.

A halászati ügyekben illetékes hivatalnok nem sokáig örülhetett a pénznek, mert a bűncselekmény elkövetése után üldözőbe vette a rendőrség. A kétségbeesett hajszának egy baleset vetett véget, az összetört Cadillac mellett azonban nem csak törmelék hevert.

A korrupt hivatalnok az ablakon át próbált megszabadulni a papírdobozban átvett 10 millió rubeltől, de az kinyílt és a készpénz szétszóródott az úttesten. A helyi köztelevízió beszámolójában jól kivehető volt, ahogy a rendőrség emberei megpróbálják összeszedni a nagycímletű bankjegyeket.

A szövetségi halászati ügynökség embere a főnökével karöltve szerződéseket hamisított, amely lehetővé tette egy egyébként a szükséges engedélyekkel nem rendelkező vállalkozásnak a halászatot két fővárosi folyóból.

Az orosz tényfeltáró bizottság szóvivője elmondta, hogy mindkét hivatalnokot előzetes letartóztatásba helyezték a további vizsgálatokig. Medvegyev elnök ugyan ígéretet tett a korrupció visszaszorítására, de elemzők szerint nem sok minden változott az országban az elmúlt 2 évben.

Címkék: