Pénzcentrum • 2010. június 3. 16:50
Pert indított a Citigroup ellen egy 33 éves volt Citibank alkalmazott, aki azt állítja, hogy azért rúgták ki a banki állásából, mert túl csinos és vonzó volt, amivel megzavarta férfi kollégáit munka közben. A Puerto Rico-i származású Debrahlee Lorenzana egy New York-i bankfiókban dolgozott, mielőtt megkapta a felmondását.
A hölgy állítólag már korábban kapott a vezetőitől egy listát, amelyben a hivatalos dresszkódot tovább szűkítve megtiltották neki bizonyos ruhadarabok viselését.
Debrahlee Lorenzana
A tiltott öltözékek között szerepeltek a testhez álló felsők, garbók és a vékony szoknyák, amivel a házon belüli nyugalmat kívánta fenntartani a főnökség.
Az ügyintéző azt hitte, hogy csak viccelnek vele, szóvá is tette, hogy eddig még egyetlen ügyfél sem panaszkodott rá.
Debrahlee az elbocsátását követően ügyvédet fogadott, akinek a segítségével a bíróságon kíván érvényt szerezni az igazának.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Citigroup hivatalos sajtóközleményt adott ki, melyben közölték, meg fogják támadni a keresetet, a sajtóközleményben a kirúgás okát nem jelölték meg.