Júliustól nem a bíróságok küldik a fizetési meghagyásokat

Pénzcentrum2010. április 29. 09:17

Júliustól a közjegyzők feladata lesz, hogy a nem peres fizetési meghagyásokkal kapcsolatos ügyeket intézzék a bíróságok helyett - írja a Napi Gazdaság.

Ennek köszönhetően a bíróságok jelentős papírmunkától szabadulhatnak meg, csökkenhetnek az adminisztrációs terhek. Egy frissen megjelent kormányrendelet a jogszabály-módosítást technikai jellegű elemmel egészítette ki, ami a kézbesítési megbízások kezelését taglalja.

Amíg a bíróságok kezelték ezeket az ügyeket, az iratokra a végrehajtói kézbesítés szabályai vonatkoztak, ám azzal, hogy az eljárás átkerült a közjegyzőkhöz, az iratok kezelése már nem folyhatott volna ezen szabályok szerint.

A mostani módosítás egy kiegészítést tesz a hatályos rendeletbe, ami a közjegyzők által kezelt ügyeket is meghatározott kézbesítési szabályokhoz köti. Ezek szerint a korábban megszokott átvételi igazolást kell kitölteni, s ha a címzett nem lelhető fel, fel kell kutatni a megfelelő címet. Ezt követően a közjegyzőt értesíteni kell a kézbesítés eredményéről.

Címkék: