90 millióval csapolta meg a számlákat a fiókvezető! Kattant a bilincs!

Pénzcentrum2010. április 8. 12:02

Négy év alatt, összesen 48 ügyfél - köztük a saját rokonainak - a számlájáról is emelt le pénzt az a fiókvezető, akit 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek a tegnapi bírósági tárgyaláson. Jason Benham, a Lloyds TBS mildenhalli bankfiókjának a vezetője elismerte a bűnösségét, tettét adósságaival és a rá nehezedő munkahelyi nyomással indokolta - írja a Daily Mail.

Az évek során a férfi összesen 300 ezer fonttal (90 millió forinttal) károsította meg az ügyfeleket. Az ügyek felgöngyölítése során kiderült, hogy a károsultak között az analfabéta ügyféltől a 84 éves Alzheimer-kórban szenvedő hölgyön át egészen a saját rokonságáig sokan szerepeltek.


Jason Benham ma már nem úgy fest, mint egy bankár

Az egyik nagynénjétől 43 ezer fontot, míg a sógorától 16 ezer fontot nyúlt le apránként.

A bank szóvivője nem kívánta kommentálni a konkrét esetet, de annyit elárult, hogy minden érintett ügyfelet teljes mértékben kártalanítani fognak. A bank belső szabályzata szerint fognak eljárni, mely kimondja, hogy a csalás, vagy a megtévesztés áldozatául esett ügyfelei kárát az utolsó pennyig meg kell téríteni.

Az egyik csődközelbe került károsult elmondta, hogy álmában sem gondolta volna a fiókvezetőről, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozza őket. Évek óta ismerték egymást, gyakorlatilag a barátjának tekintette. A vád szerint súlyosbító körülmény volt, hogy a vádlott előbb a károsultak bizalmába férkőzött, majd utána csapott le a számláikra.

Címkék: