Pénzcentrum/MTI • 2010. június 30. 16:52
A kormány szerdai ülésén három tagú tárgyalódelegációnak adott megbízást, hogy a bankadóról a következő napokban megállapodásra jusson a bankszövetséggel: a bankoktól 120 milliárdot, a biztosítóktól 36 milliárdot, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától további 30 milliárdot várnak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Matolcsy György, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály államtitkár lesz a delegáció tagja és Matolcsy reményei szerint a napokban megszülethet a megállapodás. Elismételte: az elvonás mértéke brutális, de ez kell a 3,8 százalékos hiány teljesítéséhez.
Devizahitelezés: fontos változások
Matolcsy a tájékoztatón jelezte, hogy nagy viták után a kormány döntött arról is, hogy július 1-től, azaz holnaptól ne lehessen bejegyezni deviza alapon jelzálog jogot, és bár erről a parlament csak 2-3 héten belül tud majd dönteni, de a jogszabály visszamenőleges hatályú lesz. A bankok pedig tudnak már a tiltási határidőről.
Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint az idén őszre lesz kész az a csomag, amely segít majd a bajba jutott devizahitelesek gondjain.
Rogán Antal egy tegnapi interjúban úgy fogalmazott: egy-két héten belül nem lehet kidolgozni olyan intézkedéseket, amelyek segíteni tudnak a bajba jutott devizahiteleseken, így az őszre lesz kész az erre vonatkozó csomag.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fideszes honatya részleteket nem mondott a csomagról, csupán annyit közölt, hogy az átlag állampolgárokat segítenék meg, nem pedig a nagy összegű hitelt felvevőket. "Egy 120 millió forintos hitelt felvevő adósra nem vonatkozna a lehetőség" - mondta a fideszes képviselő. Szerinte meghatároznak majd egy limitet, ami felett nem lehetne élni a segítséggel.
Rogán Antal úgy vélte, nem kell minden devizahitelest megsegíteni, a nagy részben IMF-forrásokat felhasználó megsegítő csomag alapvetően a lakáshitelesekre vonatkozik majd.
Orbán Viktor miniszterelnök még a gazdasági akcióterv keretében, június 8-án a parlamentben jelentette be egy nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből.