Lopott személyivel nyitott számlát, több hitelt is kapott

Pénzcentrum2010. február 17. 09:47

Más nevére kiállított okmányokkal vett fel áruhiteleket az alábbi képen látható nő, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2009. október 13-án a Budapest XIX. Üllői út egyik bankfiókjában, korábban eltulajdonított személyi okmányok felhasználásával lakossági bankszámlát nyitott, majd az iratok felhasználásával több helyen áruvásárlási szerződést kötött.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, illetve egyéb érdemleges információval rendelkezik, hívja a 461-8141 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: