Tarolt az OTP, de nála is van jobb

Pénzcentrum2009. március 25. 05:40

Kedden adták át az elismeréseket a Legjobb Lakossági Internetbank 2008 felmérés díjazottjainak. Az eseményen díjazták 2008 legjobb banki honlapját, és átadtak egy szakmai életműdíjat is, a közönségdíjas internetbankot pedig több mint 13 ezer szavazat alapján hirdették ki. A tanulmányt a felmérés alapján a Privátbankár.hu készítette.

Ahogy az a díjátadón elhangzott, a jelenlegi pénzügyi szektornak manapság nincs sok oka a dicsekvésre, de a hazai internetbankok története látványos sikertörténet. A netbankok nagyobb problémák nélkül fejlődtek az elmúlt mintegy tíz évben, nagyjából a legfejlettebb pénzügyi piacokkal párhuzamosan.

Az internetbankok töretlen fejlődése nagyban hozzájárult a hazai internetes kultúra előrehaladásához, ugyanakkor a fejlődés az internethasználat széleskörű elterjedésével vált igazán érezhetővé.

A kétmillió magyar netbanki ügyfél a szakemberek szerint egyrészt jelentős eredménynek számít, ugyanakkor azt is jelnti, hogy további 5-6 millió potenciális  kellene számolni. Az elektronikus banki szolgáltatások kiemelkedő jelentőségét jól jelzi, hogy a banki vezetők becslése szerint ma már átlagban a tranzakciók kevesebb mint ötöde zajlik a bankfiókokban.

A felmérés során 9 lakossági bankot vizsgáltak, amelyeket az ügyfélszám és a mérlegfőösszeg alapján választottak ki.

 


Meglepő, de a legtöbben a legtöbb ügyféllel rendelkező bankra szavaztak

A Közönségdíjas Internetbank 2008 díjat egy négy héten át tartó internetes szavazás eredménye alapján ítélték oda. Több mint 15 ezren töltötték ki a kérdőívet, a díj odaítélésekor ezek közül a szervezők 13.400 érvényes szavazatot vettek figyelembe.

 


A kérdőívet is kitöltő netezők válaszai alapján elmondható, hogy a felhasználók túlnyomó többsége biztonságosnak tartja az internetbanki szolgáltatásokat, és elégedett a bankok által nyújtott támogatással, problémakezelési szolgáltatással. A közönségnek ez a megállapítása egybecseng az internetbanki üzletági vezetők értékelésével és a szakmai szempontok alapján történt összehasonlító vizsgálat eredményével is.


Honlapban első az UniCredit

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Legjobb Banki Honlap 2008 díjat egy olyan szempontrendszer alapján ítélték oda, melyet grafikusok és internetbanki szakemberek segítségével állítottak össze. Négy alapvető szempontot vizsgáltak: az értékesítési támogatást, az ügyféltámogatást, a bizalomépítést és annak megtartását, valamint a vállalati kommunikációt.


A királykategóriában legyőzték Csányiékat

A kimondva- kimondatlanul legfontosabb kategóriában, a Legjobb Lakossági Internetbank 2008 díj esetében 7 szolgáltatáscsoportot jártak körül: a számlainformációval, az átutalásokkal, a betétműveletekkel, a befektetések kezelésével, a bankkártyákkal, a hitelekkel kapcsolatos szolgáltatások minősége mellett az extra szolgáltatások témakörét pontozták, és természetesen vizsgálták a biztonsági szempontokat is. Az értékelés során adott részpontszámok összegzéséből alakult ki a díjazás alapjául szolgáló sorrend.


A kérdőíves felmérésben arra kérték a 9 internetbanki üzletágvezetőt, hogy értékeljék saját bankjuk és versenytársaik internetbanki szolgáltatását. Az ő értékelésükben és a szempontrendszere alapján kialakult sorrendben az első három helyezett teljesen egyezik.


Az életműdíjat - merthogy a hazai netbank kultúra már erre is megérett- Braun Péternek ítélték. Az indoklás szerint az OTP Bank elnök-vezérigazgatói főtanácsadójának rendkívül sokat köszönhet a szakma, tevékenységének komoly szerepe van abban, hogy az internetbanki üzletág igazi sikerágazattá vált Magyarországon.

 

Címkék:
életműdíj,