Régen a bor egyetlen cseppjét sem pazarolták: így készült a lőre-cibere, a murci körte és a Márton-napi sásás lúd

Pais-Horváth Szilvia • 2026. november 14. 10:05

A héten Szent Márton napja volt, amikor hagyományosan libás ételek kerülnek az asztalra, és a gazdák az újbort is megkóstolják. Ha kicsit megkésve is, de mi sem maradhatunk ki a libás hagyományból. Legújabb Gasztromesénk főszereplője azonban ezúttal mégsem a szárnyas, hanem maga a bor lesz. Régi időkben bizony a gyengébbre sikerült bort sem feltétlenül öntötték ki: lőréből főztek levest, borral készült a liba, és még egy különleges körtés desszerthez is felhasználták a szőlő levét. De ha ma marad egy kevés bor a palack alján, azt is bátran a főzéshez is használhatjuk.

November 11-e ugyanis nemcsak fontos libanap a gasztronómiában, hanem hagyományosan az újbor ünnepe is. A szüret után hordóba került must ekkorra sok helyen már borrá forrt, így ebben az időszakban a gazdák először kóstolhatták meg az új évjáratot. Nem véletlenül tartották úgy: „A bornak Szent Márton a bírája.” Ilyenkor derült ki igazán, milyen lett az idei termés, és milyen borral büszkélkedhetnek a pincék tulajdonosai.

Ha már újbor, érdemes kicsit visszatekinteni arra is, hogyan használták fel régen a konyhában

Nem kell évszázadokat utaznunk az időben: még dédszüleink, nagyszüleink idejében is egészen más szerepet töltött be a bor a falusi mindennapokban, mint manapság. A szántóföldi és mezei munkák idején sok helyen a földekre is vittek magukkal belőle, többnyire vízzel hígítva, demizsonban. Nemcsak a kaszálás vagy a szüret mellé került elő, hanem a mindennapi egytálételek, levesek és burgonyás fogások mellé is szívesen kortyoltak belőle: férfiak és nők egyaránt megittak egy-egy pohárral.

Lakodalmakban, keresztelőkön és a betakarítás végén is fontos szerepet kapott a bor. A nagyobb családi alkalmakon a húsos ételek mellé is kínáltak belőle, a pincékben pedig igyekeztek a termés minden részét hasznosítani. Nemcsak ivásra szánták: a bor és a must a régi konyhákban főzéshez is hozzátartozott.

A rosszabb bor sem feltétlenül ment veszendőbe

Talán nem is olyan nagy baj, ha az újborból nem fogy el minden a Márton-napi koccintáskor: a régi szakácsok biztosan tudtak volna még mit kezdeni vele. Az igazi ínyencek persze ma is úgy tartják, hogy a boros ételek csak akkor lesznek igazán finomak, ha a hozzájuk felhasznált bor is jó minőségű.

Régen a takarékos háztartásokban a kevésbé értékes bor sem feltétlenül ment veszendőbe: ha már inni nem volt olyan kellemes, főzni még mindig lehetett vele. Így kerülhetett az asztalra a lőréből készült lőre-cibere, a még erjedő mustból főzött murci-leves, de a boros húsételeknek és a gyümölcsös édességeknek is megvolt a maguk helye a régi szakácskönyvekben.

Lőre-cibere és murci-leves: a maradék bornak is jutott hely a fazékban

Mi is az a lőre? A szó hallatán ma sokan valamiféle híg, gyenge, nem túl jó minőségű borra gondolnak. A lőre, más néven csiger, hagyományosan a szőlőtörköly vízzel való felöntésével, majd újraerjesztésével készült gyengébb ital volt. Vagyis nem egyszerűen a megmaradt bor, hanem a szőlő feldolgozásának egy másik, takarékos módja.

A borlevesnek már évszázadokkal ezelőtt is ismerték a különféle változatait. A régi receptek között akadtak egyszerűbb, takarékosabb fogások, de gazdagabb, gyümölcsökkel és fűszerekkel készített változatok is. Remete Farkas László régi böjtös és szentestei ételeket feldolgozó gyűjteményében külön receptet találunk a lőre-ciberére és a murci-levesre is. A szerző a lőre-ciberét a borleves szegényesebb, egyszerűsített változataként mutatja be, amely a kevésbé jó minőségű másodbor felhasználására is alkalmas volt.

A recepthez nem kellett különösebb konyhai bravúr: a lőrét gyöngyözésig melegítették, majd édesköménnyel vagy ánizzsal, szárított gyömbérrel, borssal és kevés sóval ízesítették. Mézzel szelídítették a bor savasságát, végül szikkadt vagy száraz kenyérkockákra merték. Aki nem tartotta a böjtöt, keményre főtt tojással is gazdagíthatta.

A murci-leves pedig még egy fokkal érdekesebb: ehhez nem kész bort, hanem a még erjedő, tiszta szöveten átszűrt mustot használták. Mivel a murci, vagyis az erjedésben lévő must édesebb a bornál, kevesebb méz is elegendő volt hozzá. A régi receptgyűjtemény szerint szükség esetén, must hiányában, téli alma erjedő levéből is készíthették.

A lőre-cibere és a murci-leves hozzávalói:

  • 1,5 liter bor, vagy ugyanennyi must
  • 1 teáskanál édeskömény vagy ánizs
  • 1 teáskanál szárított gyömbérpor
  • 1–1,5 teáskanál őrölt fekete bors (vagy néhány ágacska borsfű)
  • 2–4 evőkanál méz, a bor savasságától függően
  • kevés só
  • szikkadt vagy száraz kenyér a tálaláshoz
  • keményre főtt tojás

Elkészítés:

A lőrét egy fazékban gyöngyözésig melegítjük, majd hozzáadjuk az édesköményt vagy ánizst, a gyömbért és a borsot. Kevés sóval ízesítjük, végül belekeverjük a mézet is. Körülbelül tíz percig állni hagyjuk, majd a száraz kenyérkockákra merjük. Aki nem böjtös változatban készíti, keményre főtt tojással is kínálhatja.

A murci-leveshez a lőre helyett 1,5 liter tiszta szöveten átszűrt, még erjedő mustot használhatunk. A fűszerezés hasonló, de a mézből érdemes kevesebbet tenni bele, és csak kóstolás után édesíteni, hiszen a must eleve édesebb a bornál.

Lúd zöld sásával: négyszáz éves recept a régi magyar konyhából

Ha már Márton-nap és liba, nem hagyhatjuk ki a régi magyar szakácskönyvek egyik különleges fogását sem. A 16. század végi magyar szakácskönyvi hagyományban találjuk a lúd zöld sásával nevű ételt, amelynek már az elnevezése is kíváncsivá teszi a mai olvasót. A sása ebben az esetben nem salátát jelent, hanem egy sűrűbb, fűszeres mártást, amelyben a húst készre főzték.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A recept igazi különlegessége a zöldfűszerek sokasága. A korabeli szakács zsenge búzát – ha az nem volt, fiatal árpát –, reteklevelet, turbolyát, tárkonyt, spenótot, petrezselyemlevelet, fokhagymát, cipót, zsályát, boldogasszony mentáját, kakukkfüvet és céklát használt hozzá. A zöldeket alaposan összetörte, majd a liba főzőlevével, borral és ecettel szűrte át. Ebbe a fűszeres lébe került a feldarabolt liba, amelyet a mártásban főztek tovább. Nádmézzel, borssal, kevés sáfránnyal és sóval ízesítették. A fogás egyszerre lehetett savanykás, édeskés és erősen fűszeres, vagyis egészen más ízvilágot képviselt, mint amit ma egy hagyományos libasült mellé elképzelünk.

A 16. századi kézirat nem ad meg pontos mennyiségeket, ezért az alábbiak a mai konyhában elkészíthető, hozzávetőleges arányok hozunk, ami az eredeti recept alapanyagait és ízesítését követik, de nem tekinthetők szó szerinti korabeli receptleírásnak.

Hozzávalók 4–6 személyre:

  • 1 kisebb liba vagy körülbelül 1,5–2 kg libahús feldarabolva
  • 1 kisebb marék zsenge búza vagy fiatal árpa
  • 1 marék reteklevél
  • 1 kisebb marék turbolya
  • 1 kisebb marék spenót
  • néhány szál tárkony
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb szelet kenyér vagy cipó
  • 2–3 zsályalevél
  • 5–6 levél boldogasszony mentája (balzsammenta, lapos vagy széles menta, banyafű, ha beszerezhető)
  • néhány szál kakukkfű
  • 1 kisebb cékla
  • 1,5–2 dl száraz fehérbor
  • 1–2 evőkanál ecet
  • körülbelül 1 liter liba főzőleve, szükség szerint
  • 1 evőkanál méz vagy cukor a nádméz helyett
  • só, őrölt bors
  • egy csipet sáfrány

Elkészítés:

A feldarabolt libát sós vízben feltesszük főni, és addig főzzük, amíg majdnem megpuhul. A főzőlevet félretesszük. Közben a zsenge búzát vagy árpát, a reteklevelet, a turbolyát, a tárkonyt, a spenótot, a petrezselymet, a fokhagymát, a zsályát, a boldogasszony mentáját, a kakukkfüvet és a céklát alaposan összetörjük vagy aprítógépben pépesítjük. Hozzáadjuk a kenyérdarabot is, majd a liba főzőlevével, a borral és az ecettel felengedjük, és finom szűrőn átszűrjük.

A zöld mártást fazékba öntjük, beletesszük a libadarabokat, és lassú tűzön tovább főzzük, amíg a hús teljesen megpuhul, a mártás pedig kissé besűrűsödik. Végül mézzel vagy cukorral, borssal, kevés sáfránnyal és sóval ízesítjük. A régi recepthez hűen egyszerre lesz savanykás, fűszeres és enyhén édeskés.

Körte mustban vagy borban főzve: már az 1680-as szakácskönyvben is így készítették

 A 17. századi szakácskönyvekben is a bor és a must nem csupán ital volt, hanem fontos konyhai alapanyag is. Húsokat pároltak, mártásokat készítettek, gyümölcsöket főztek bennük – és bár a mai ízlésünk sokat változott, ezek a régi receptek jól mutatják, milyen sokféleképpen használták fel a szőlő termését a korabeli háztartásokban.

A régi boros menü végére pedig egy igazán különleges édességet hagytunk: a Bornemisza Annának ajánlott, 1680-ban megjelent szakácskönyvben olyan körtés receptet is találunk, amelyben a gyümölcs nem egyszerűen megfő, hanem előbb vajban kap egy kis pirítást, majd édes mustban puhul tovább. A korabeli leírás szerint a meghámozott, négyfelé vágott körtét először vajban megsütötték, majd egy csuporba téve édes mustban főzték tovább. Fahéjjal és ánizzsal ízesítették, a végén pedig nádmézzel hintették meg. Ez a desszert mai szemmel is izgalmas: a gyümölcs édességét a must és a fűszerek teszik még gazdagabbá.

 

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4 keményebb húsú körte
  • 2 evőkanál vaj
  • 3 dl édes must vagy ugyannnyi menyiségben édes bor
  • 1 kisebb darab fahéj vagy fél teáskanál őrölt fahéj
    fél teáskanál ánizs
  • 1–2 evőkanál nádcukor vagy más cukor a tálaláshoz

A körtéket meghámozzuk, négyfelé vágjuk, a magházukat eltávolítjuk. A vajat serpenyőben felmelegítjük, és a gyümölcsdarabokat óvatosan megpirítjuk rajta. Ezután egy kisebb lábasba vagy hőálló edénybe tesszük, felöntjük az édes musttal (vagy borral), hozzáadjuk a fahéjat és az ánizst. Kis lángon addig főzzük, amíg a körte megpuhul, de még egyben marad. A végén nádcukorral vagy cukorral meghintve, a fűszeres musttal meglocsolva tálaljuk.

Címkék:
bor, recept, gasztronómia, történelem, ételek, desszert, hellovidék, gasztromesék, receptek, magyaros ételek, hagyomány,