Pénzcentrum • 2026. június 29. 21:55
A Simon Júda vásár Párkány leghíresebb kirakodóvására, melyet 2026-ban október 8. és 11. között rendeznek meg. A vásár idején a belváros nagy része megtelik árusokkal, kézművesekkel, vendéglátósokkal és persze látogatókkal. Összeszedtük, hol lesz a Simon Júda vásár Párkány városán belül, hogyan lehet eljutni a helyszínre, mire érdemes készülni autóval vagy tömegközlekedéssel, és milyen programokra, árusokra számíthatnak az érdeklődők.
Mikor lesz a 2026-os Simon Júda vásár Párkányban?
2026. október 8. és 11. között ismét párkányi Simon Júda vásár lesz. A nagy múltú, hagyományosan október második hétvégéjéhez kötődő kirakodóvásár ezúttal is négy napon át, csütörtöktől vasárnapig várja a látogatókat. A 478. Simon Júda vásár Párkány 2026-os őszi programjai közül is kiemelkedő érdeklődésre számíthat, hiszen hétköznap és hétvégén is lesz lehetőség kilátogatni a vásárba, akár Esztergom felől, akár a Felvidék más településeiről érkezünk.
Hol van a Simon Júda vásár, és hogyan lehet odajutni?
A Simon Júda vásár Szlovákia legdélibb városában, az Esztergommal szomszédos Párkányban rendezik meg évről évre. A vásár rendszerint hatalmas területet foglal el a városközpontban: érinti a Sétálóutcát, a Fő utcát, a Szent István utcát, a központi körforgalmat, a városháza előtti teret és a Vadas termálfürdő környékét is.
Megközelítés gyalogosan, Esztergom felől
Magyarországról a legegyszerűbb útvonal Esztergom felől vezet Párkányba. A Mária Valéria hídon gyalogosan is át lehet menni Szlovákiába, a híd párkányi hídfőjétől pedig rövid sétával elérhető a belvárosi vásári terület.
Ez különösen a forgalmasabb napokon lehet kényelmes megoldás: nem kell parkolóhelyet keresni, és a vásár több pontja is gyalogosan járható be. Kisgyerekkel, idősebb látogatóval vagy nagyobb társasággal indulva érdemes számolni azzal, hogy a hídon és a belvárosban is nagyobb gyalogosforgalom lehet.
Megközelítés autóval
Autóval Párkány Esztergom felől a Mária Valéria hídon keresztül közelíthető meg. A vásári napokon ugyanakkor a belváros környékén nagyobb forgalomra, lassabb haladásra, terelésekre is számítani lehet, mivel a Simon Júda 2026-ban is több központi utcát és teret érint. Bár a vásár ideje alatt a városvezetés ideiglenes parkolózónákat szokott megnyitni, aki nem szeretne kockáztatni, annak jó megoldás lehet Esztergomban letenni az autót, és gyalog átsétálni a hídon a vásárhoz.
Tömegközlekedéssel vagy szervezett úttal
Párkány városa azoknak is könnyen megközelíthető Magyarországról, akik szívesebben utaznak tömegközlekedéssel. A Štúrovo / Párkány vasútállomást nemzetközi vonatok is érintik, így Budapestről vonattal is el lehet jutni a városba. Esztergom és Párkány között pedig rendszeres buszjárat közlekedik: a 223-as nemzetközi busz Esztergom vasútállomás és Štúrovo / Párkány között jár, és a párkányi autóbusz-állomást is érinti.
A magyar érdeklődők szervezett út keretében is eljuthatnak a vásárra. Minden évben több hazai utazási iroda és kirándulásszervező szokott buszos utakat hirdetni a Simon Júda vásárra, jellemzően egynapos programként
Hasznos tippek a Simon Júda vásár idejére
A Simon Júda vásár idején Párkány belvárosában a megszokottnál jóval nagyobb forgalomra és jelentős tömegre lehet számítani. Aki Magyarországról érkezik, annak a fizetésre, a parkolásra és az érkezés időpontjára is érdemes már az indulás előtt gondolnia.
Fizetés euróval, készpénzzel
Szlovákia hivatalos pénzneme az euró, így a Simon Júda vásárra is eurót érdemes vinni. A határ közelsége miatt néhány árus ugyan forintot is elfogad, erre azonban nem érdemes alapozni. Bár egyre több helyen elérhető a kártyás fizetés, a vásári árusoknál nem számíthatunk mindenhol terminálra. Kisebb vásárlásokhoz, ételhez, italhoz vagy kézműves portékákhoz praktikus, ha van nálunk euró készpénz is.
Vásári forgatag, lezárások és parkolás
A vásár több belvárosi utcát és teret érint, ezért a környéken ideiglenes lezárásokkal, terelésekkel és forgalmi változásokkal kell számolni. A parkolásnál is érdemes előre tervezni: a kijelölt ideiglenes parkolózónák ellenére a központ közelében gyorsan megtelhetnek a helyek. Aki autóval érkezik, indulás előtt nézze meg Párkány aktuális közlekedési tájékoztatóját. Kényelmesebb megoldás lehet a Mária Valéria híd túloldalán, magyar területen parkolóhelyet keresni, majd gyalogosan megközelíteni a vásárt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mikor érdemes érkezni?
Aki nyugodtabb vásározási élményt szeretne, jobban jár a csütörtöki vagy pénteki nappal, amikor jellemzően kisebb a tömeg, mint hétvégén. Feltehetően a Simon Júda 2026-ban is szombaton csalogatja a legtöbb érdeklődőt, ezért ilyenkor érdemes korábban indulni, főleg autós érkezés esetén.
Kisgyerekkel vagy idősebb látogatóval a hétköznapi, azon belül is a délelőtti érkezés ideális. Így több idő marad a sétára, az étkezésre és a vásári forgatag bejárására, mielőtt igazán megtelne a belváros.
Milyen programokkal és árusokkal vár a Simon Júda vásár?
Bár elsősorban nagy kirakodóvásárról van szó, idén is várja a családokat is Párkány Simon Júda vásár 2026-os rendezvényén: a belváros utcáin árusok, kézművesek, vendéglátósok és mutatványosok váltják egymást. A pontos 2026-os programot a rendezvény előtt teszik közzé, de a korábbi évek alapján vásári ételekre, édességekre, kézműves portékákra, vurslira és színpadi programokra is lehet számítani.
A kínálatban jellemzően ruházati termékek, játékok, használati tárgyak, ajándékok, kézműves áruk és helyi portékák is megjelennek. A hangulathoz hozzátartoznak a klasszikus vásári ételek és édességek is: a látogatók több ponton találhatnak meleg ételeket, sült finomságokat, kürtőskalácsot, mézeskalácsot vagy más vásári nassolnivalót.
A vásár családos programként is népszerű, részben a vurslinak, a mutatványosoknak és a kísérőprogramoknak köszönhetően. A Vadas Thermal Resort közelsége miatt sokan a párkányi kirándulást fürdőzéssel is összekötik.
Egyéb vásárok és programok, ahová érdemes még ellátogatni
A Simon Júda vásár mellett több olyan hagyományos kirakodóvásár is van, amely miatt sokan akár hosszabb utat is megtesznek. Aki határon túli programot keres, annak a körösfeketetói vásár lehet érdekes, Erdély egyik legismertebb vásári eseményeként.
Magyarországon is bőven találni hasonló nagy múltú, országos állat- és kirakodóvásárokat. Augusztusban például a Hortobágyi Hídivásár vonz sok látogatót, de több település, például Kecskemét, Dorozsma vagy épp Miskolc is rendszeres kirakodóvásárral, piacokkal várja az érdeklődőket.