Felpörgött az azbesztbotrány: a hét végéig Szombathelyen vizsgálódik az új miniszter

HelloVidék2026. május 11. 18:12

Gajdos László a hét folyamán Szombathelyre érkezik, hogy a helyszínen tájékozódjon az azbeszthelyzet alakulásáról – erről a hétfői bizottsági meghallgatásán beszélt a politikus.

Gajdos László élő környezetért felelős miniszterjelölt a hétfői bizottsági meghallgatásán jelentette be, hogy még a héten Nyugat-Magyarországra érkezik, hogy tájékozódjon az azbeszthelyzetről.  Gajdos László hangsúlyozta: már készíttetett összefoglaló anyagot az azbesztügy jelenlegi állásáról, és egyeztetett Magyar Péter miniszterelnökkel is. A politikus a mai meghallgatáson azt is kiemelte, hogy a kormányzati munka egyik legfontosabb feladatának tartja a helyzet rendezését és a kárelhárítási folyamatok felgyorsítását.

Az ügy előzménye, ahogy a HelloVidék is több ízben írt róla, hogy a leköszönő kormány május végén hozott határozatában vállalta az azbeszt okozta veszélyek elleni védekezés és a kárelhárítás költségeinek fedezését. Emellett előírták az illetékes minisztériumoknak, hogy tárják fel a szennyezés kialakulásához vezető forgalmazási láncot, valamint az esetleges felelősségi köröket is.

A téma különösen érzékenyen érinti a nyugat-magyarországi térséget, így Szombathely környékét is, ahol korábban több alkalommal felmerült az azbeszttel szennyezett anyagok és építmények kérdése. A szennyezés először Szombathelyen bukkant fel, ahol utcákat, parkolókat és magánbeállókat is ezzel burkoltak. Első körben az Oladi Plató nevezetű új építésű lakóparkban mintegy 12 kilométernyi útszakasz, összesen 22 utca érintett. Nemrég azonban kiderült, hogy Zalaegerszegre is szállítottak az aszbesztes kőből. A Greenpeace munkatársai gyanújuk alapján egy soproni parkolóban is mintát vettek. A helyi városvezetés korábban azt állította, hogy tudomásuk szerint a településen nincs lerakva az osztrák kőzetből.

A látogatás pontos időpontját a minisztérium egyelőre nem közölte, de a tervek szerint még a héten sor kerülhet a helyszíni egyeztetésekre. 

Címkék:
kormány, környezetvédelem, környezet, politika, szombathely, szennyezés, miniszter, hellovidék, zalaegerszeg, magyar péter,