Nem mindegy, mikor és hogyan kerülnek földbe az eperpalánták. Az eper ültetése ősszel néhány egyszerű szabály betartásával sikeres lehet, mutatjuk a legfontosabb lépéseket.
Hiába jó szándékú a kenyérszórás a tóparton, a szakértők szerint ezzel tömegesen betegítjük meg a vízimadarakat, és még a patkányokat is odacsábítjuk. Az MME most országos figyelemfelhívásba kezdett, hogy megálljt parancsoljon a veszélyes szokásnak.
A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol, semmivel, kacsaetető automatákból se etessék a vízimadarakat!
A vízimadarak életmódja és túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért etetésük velük ellentétben káros, mert például:
- a hosszú ideje (hónapok, évek óta) tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen „táplálék" diéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség);
- szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást (eutrofizáció);
- a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen őszi elvonulási viselkedést (ezek a madarak fagynak aztán jégbe télen);
- növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből eredő sérülésveszélyt;
- önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
- rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
- a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, segíti szaporodásukat, ami idén különösen nagy problémát jelent a fővárosban.
Gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése sajnos öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. A nyáron etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat - írta közleményében az MME.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







